Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.
II. Fejezet
- 20 — Magyarhoni gyámintézet a neve. Hazánk és hazai egyházunk egységes voltát fejezi az ki. Beszél múltról történeti láncolatban ; eseményekről, amelyek egyházunkra nézve is véráldozat árán megszenteltté tevék az anyaföldet. Egy akart, egy tudott lenni mindig a hazával. Még akkor is meghódolt az állam törvénye előtt néma lemondással, hogyha az vérét ontotta, vagyonát elkobozta, szabadságát leigázta. Még akkor is tudott megfeszített erővel munkálni a haza és népének közjaván, amikor a romok összeszedése, a sebek bekötözése, a fagy letarolta, a jég leverte, az ellenség által összetiport mező újra szántása, vetése vált nehéz teendőjévé az aratás helyett. Ezen kettős hűség volt utánozhatlan szép jellemvonása : szenvedni, nélkülözni a hazában és mégis szeretni a hazát ; nélkülözni jogot, békét, igazságot, szeretetet e hazában, mégis adni hű fiakat, hű leányokat e hazának az egymásután következő nemzedékeken át. Név adatott a gyámintézetnek, amely önmagában hordja jellegét, ismérvét. Óvja meg azt a jövőben is gondosan és féltékenyen. Legyen és maradjon törvényeit betartó, a valódi ínségen az egyházszeretet nemes indulatával alaposan segíteni kívánó, az egyházzal szoros viszonyban élő, a protestántizmus érdeke iránt rokonszenves, minden izében hazafias intézet. Feladatomnak fogom tekinteni : őrködni ezen jelleg felett s oda hatni, hogy hazai egyházunk fenn a bércek között és lenn a síkságon, vezetői, oktatói által mind melegebben csatlakozzék ezen gyámintézethez s általa a közegyházhoz ; hogy békítő szellemben gyűjtse a különválni készülő őserőt, hogy legyen részvétteljes érzéke a beteg részek iránt s legyen elég pénze a valódilag szegények ellátására, a mentésre és építésre. Azon leszek, hogy e gyámintézeti szövetkezet legyen példaadó: felbuzdulásra, önzetlen közmunkára azon áldás terjesztésére, amely a szabadításnak angyali nyomában jár s pásztortüzekben ép úgy, mint az oltár világában, a bizalom égi mosolyát, a felsegítő részvét meleg sugarát világoltatja. Azon leszek, hogy azon tőkealap, amelyet prófétai ihlettel könyörgött össze háromszínű nyugtákon gyámintézetünk nagy prófétája Székáts, minden forrás kikutatásával gyarapíttassék nagy összegre s ezáltal egyrészt fedezet adassék a gyámintézet nagy céljaira, másrészt felmentést nyerjenek a közremunkálástól, akik azt, hogy szégyenlik az egyházban az egyházért a koldulást, váltig emlegetik. Azon leszek, hogy azon testvéries jó viszony, amelyben a német Gusztáv-Adolf-egylettel van úgyis mint pártfogolt a pártfogóval, sértetlenül fentartassék, sőt az a jobbra-balra szomszédságban működő rokon-egyletekre is kiterjesztessék, a két központ között pedig közös eljárás állapíttassák meg egységes közreműködésre. Őszintén és lehetőleg részletesen előterjesztett, ezen meggyőződésszerü nézeteimet immár a Mélyen tisztelt Egyetemes Gyűlés bölcs bírálata alá bocsátom. Mondjon azok felett szabadon ítéletet. Hogyha az nem lenne álláspontomra kedvező, teljes készséggel visszavonulok, mert a nagy ügy szétágazó nézeteket a lényegre nézve nem tűrhet meg életkörében. Itt is igaz, hogy az ügy mindenek felett való. Hogyha azonban nézeteim egyeznek a gyámintézet vezérelveivel, és a Mélyen tisztelt Gyűlés tagjainak nézeteivel,
