Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XXII. Fejezet

— 187 — tette. Kétségbe nem vonható igazság az, hogy az emberi életben elérhető legmagasabb kitüntetések nem a földi hatalom képviselőitől, hanem embertársaink bizalmából erednek. Tekintve, hogy minden intézmény között, amelyek az emberiség védelmére hivatvák s törekvéseit irányítják : isteni származásánál fogva a hit és vallás nemcsak a legmagasztosabb, de egyetlen, feltétlen megbízható, örök igazságú erkölcsi fogalmakon épült s az élet minden viszonyai közt védelmet nyújtó legnagyobb kincsünk ; tehát legmagasabb tényezőknek kell elfogadnunk azokat, melyek az emberiség e pótolhatlan, isteni származású intézményének őrizetére és védelmére hivatottak, a mi szempontunkból első sorban prot. egyházunkat ! E magas hivatású institúció képviselői egy tekintélyes részének bizalma által megtiszteltetni bizonyára a legbecsesebb kitüntetés s mint ilyen magasan felette áll mindazoknak, amelyeket egyéb téren nyújthat az élet. Mélyen meghatva egyházkerületünk felém irányult bizalma által, nehéz szívvel mérlegelem helyzetemet. A kerületi felügyelő, mint egyik tényezője és vezetője az egyházkerületnek, olyan exponált állást foglal el egyházunk szervezetében, amely kimagasló voltánál fogva mindenekelőtt megköveteli, hogy állását oly gazdag gyökérzet biztosítsa, amely táplálékát a vallás és egyház körül szerzett érdemek kincstárából meríti s ez alapon szerzett befolyásával az egyházkerület szellemét irányítani képes legyen. Kell, hogy világi téren elfoglalt állásánál fogva az egyház és állam közti jelen viszonyok között fennforgó különleges helyzetben az állammal szemben egyházát és ennek érdekeit eredményesen képviselhesse. És szükséges, hogy tetterejének teljében, a közbizalom által reá ruházott állásában egyháza javára lankadatlan erővel dolgozni, s ha kell, küzdeni, képes legyen. Mert a szélcsendet mutató láthatatlan komor idők jelei mutatkoznak. Nem vallásunk szabadságát kell védenünk karddal és vérrel: e feladatot, midőn a viszonyok megkövetelték, dicső őseink fényesen teljesítették. Nem hitfelekezetünk önállóságát fenyegeti veszély, e jogainkat, Istennek hála — sarkalatos törvényeink biztosítják. Nincs mit félnünk azon viszonylag kicsinyes, szűkkeblű kísérletektől sem, amelyek protestáns egyházunk békés fejlődését tán szívesen korlátoznák. Lelkészeink kiváló testülete kell, hogy képezze itt védőbástyánkat, s nyújtson biztos védelmet egyházunknak. De küzdenünk kell egy sokkal ádázabb ellenséggel, egy életveszélyes kór ellen, amely egyházunk életfájának gyökerén rágódik : a mind inkább tért foglaló vallástalanság terjedése és a hithüség ernyedése ellen. Ez küzdelme a hitnek a létért, az emberiségnek saját boldogulhatása megmentéséért. Ez a jövő nagy vallásháborúja. Több erőt, kitartást lankadatlan munkát igényel ez a küzdelem, mint a múltnak karddal és tollal vivott harcai, mert egy vassal sem sebezhető árny ellen kell küzdenünk: a vallást, Istenben való igaz, tántoríthatlan hitet támadó, a századok küzdelmei árán megszerzett szabad gondolkodás meghamisított álcime alá rejtőzött hitetlenség és hittagadás ellen. — E harcban szükségünk van minden erőnkre, szükségünk van egyházunk mindenegy fiára ott, abban a körben, ahová őt a sors