Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XXI. Fejezet

— 179 — Emelje ennek gyógyító, építő erejét, hogy egyházunkra mindig több áldást áraszthasson". A meleghangú üdvözlő beszédért dr. Láng Lajos a meghatottság hangján mondott köszönetet s azután elnöki székét következő remek beszéddel foglalta el: „Főtisztelendő Egyetemes Gyámintézeti Közgyűlés! Szeretett Ünneplő Közönség ! Mielőtt helyemet elfoglalnám, méltóztassanak megengedni, hogy egyszerű, keresetlen szavakban, de őszinte szívvel hálás köszönetet mondjak a kitüntető egyházi bizalomért, mely engem e diszes állásra emelt. Teljesen átérzem a cél nagyságát, és a rendelkezésre álló eszközök elégtelen voltát. E nehézségekkel szemben erőt remélek meríteni a körülmények ama szerencsés találkozásából, hogy hivatalba iktatásom a gyámintézet klasszikus földjén : az egykori nagygyőri egyház kebelében történik, melyhez engem a legbensőbb hitrokoni köteléken kivül a legszentebb családi emlékek is fűznek. És erőt remélek meríteni egyházunk ama kitűnő férfiai példájából, kik ez állást előttem betöltötték, akik közül az egyik az egyetemes felügyelői állásban ma is egyházunk dísze és támasza, míg a másikról, a sorban utolsóról tegnap emlékeztünk meg hálás kegyelettel ... Az ő hűségük és buzgóságuk lebegjen előttem például ! Egyházunk különféle szervei közt a gyámintézet a legifjabbak, de a legfontosabbak közé is tartozik. Közvetlen célja gyönge egyházaink segélye- \j zése, és a diasporákban szétszórtan élő híveinkben az ősi hithez való ragaszkodásnak ápolása. Egyházunk egyáltalán nem tartozik a gazdagabbak közé, és a — hála Isten szép számú — jómódú és mély gyökeret vert hitközségeink mellett még nagyobb a száma azoknak, melyek hiveik odaadó buzgalma és messze-menő áldozatkészsége dacára templomaikat és iskoláikat sokszor még a legszükségesebbekkel sem tudják ellátni. S ezek mellett a szűkölködő egyházak mellett ott vannak a diasporákban szétszórt hiveink, kik magukra hagyatva, mint az oldott kéve, a más felekezetűek tengerében, a legnagyobb erőfeszítés mellett is csak nagy ritkán juthatnak azon vallás vigaszához, melyet megszentelt őseik szenvedése, és megaranyozott gyermekéveik boldogsága, és amelynek nélkülözése elhagyatottságukban letöri lelkük szárnyait az élet küzdelmeiben és megfosztja őket a vallás vigaszától a legnehezebb órákban. A gyámintézet áldó ereje nem szorítkozik a szűkölködő egyházak segélyezésére, nem a diasporákban szétszórt és elhagyott hitsorsosok megerősítésére és vigasztalására. Van ezeknél nagyobb és egyetemesebb hatása is, mely kiterjed az egész egyházra, úgy arra, ki a segélyt és vigaszt elnyeri, mint arra, ki ezeket szolgáltatja. A gyámintézet a legerősebb kapocs egyházunk hivei között, mely kiterjed mindenkire, ki egyházunk tagjának vallja magát, és amely a legalkalmasabb arra, hogy az egyházi élet iránt fogékonnyá tegye a közömbösök nagy seregét, felébressze bennük egyházuk szeretetét, és ami ezzel együtt jár, az egyház és a hitsorsosok iránti kötelességek nemes érzetét. Nem egyszer találkozunk azzal a fölületes, sőt veszedelmes felfogással, hogy a szegények és szerencsétlenek szorulnak leginkább a vallás jótéteményeire. Ez 12*