Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

II. Fejezet

— 16 — az egyház, mert voltak fiai, akik vagyonuk és szellemük kincsével mindig áldozatkészen léptek elé, és megmutatták, hogy a valódi hazaszeretet és hitbuzgóság óriás erején megtörik minden ellenséges törekvés. — A sötét idők elmultak, a lelkiismereti szabadságot nem nyomják el többé zsoldos fegyverek, de a protestáns egyház azért most is egyedül áll és fiainak hitbuzgóságára van utalva. Hála a Mindenhatónak ! az utódok méltók az ősökhöz. — Midőn most Méltóságodat a rozsnyói evang. egyház nevében hódoló tisztelettel üdvözölhetem, oly méltó utódot van szerencsém üdvözölni, ki nemes családjában gyökerező szeretettel csüng a magyar hazán és evang. egyházon, ki országosan ismert hazafiúi érdemei mellett hosszú évek során át fáradhatlan buzgalommal állott azon egyházi intézmény élén, melynek egyik legnemesebb célja van : a szegények és elhagyottak gyámolítása, oly férfiút van szerencsém üdvözölni, ki élemedett kora dacára folytonosan meleg érdeklődéssel viseltetik az egyház ügyei iránt s épen ezen meleg érdeklődés hozta ma is szerény körünkbe. Fogadja ezért forró köszönetünket! A protestáns nagyok áldozatot hoznak, de áldozatot nem nyernek. Ámde ! nem is ez vezeti őket nemes törekvéseikben, mert érzik a nagy angol történetíró szerint, hogy „van valami nemesebb tárgya az ambíciónak, mit az egész Kalifornia elnyerése és az öszszes szavazatoké, amiket e világon kapni lehet". Ez pedig nem egyéb, mint polgártársaink tisztelete és szeretete. Méltóságod megérdemelve nyerte el a legnemesebb ambíció ezen kiváló tárgyát. Engedje a Mindenható, hogy a haza és egyház tiszteletének és szeretetének még sokáig örvendhessen !" Zelenka Pált, a magyarhoni e. e. e. gyámintézet új elnökét az ifjúság nevében a korán elhunyt Stromp László, a későbbi jeles pozsonyi theologiai akadémiai tanár, még mint theologus üdvözölte : „Negyedfélszázados hazai protestáns egyházunk történetének lapjai fénylenek nagy papjaink hosszú névsorától, kik a viharban törhetetlenek, a békében bölcsek valának. S mig amott a Krmanok, Stromszkyak, Haubnerok, Mádayak, mint az evangyélmi szabadság vértanúi, amaz evangyélmi világosság fényével: addig itt a Székátsok, Qedulyak, Czékusok mint az evangyélmi szeretet apostolai amaz evangyélmi világosság melegével tündökölnek, kiknek érdemes koszorújába sorozzák immár Nagytiszteletüséged nevét is, — nem az én igénytelen szavaim, hanem saját múltja, érdeme. Ez érdemeket itt elősorolni nem volna helyén. Elég nekünk, hogy ismerjük Nagytiszteletüségedet, mint oly férfiút, ki ajkán Isten ihletett igéjével, kezében fáradhatlan avatott tollal, életében szeplőtlen papi és polgári jellemével terjeszti azt az evangyélmi világosságot, amelyre elhivatott; ki mint egyetemes gyámintézetünk egyik előkelő fáradhatlan harcosa is törhetlen szívóssággal dolgozott és dolgozik azon, hogy ott, ahol sirnak, ne sírjanak, — hogy ott, ahol éheznek, ne éhezzenek ! — elég nekünk ismernünk Nagytiszteletüséged ben a férfiút, ki mindezt nem jutalom vágyból tevé, de hivatásból, lelke legbensőbb szükségérzetéből azon tudatból, hogy a kegyelem őt is a mi „világunk", evangyélmi egyházunk egyik „világosságává" állítá. Egyházunk anyagi kincsekben oly szegény, de gazdag az elismerésben, a