Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XVIII. Fejezet

— 161 — dalmani kifejezését azon kérdés felett : valyon a lelkészi és püspöki hivatalok kettős terhe mellett, gyakori betegeskedésem és az ezzel járó gyöngeség miatt képes leszek-e az egyetemes gyámintézeti e. elnökséggel járó feladatot az ügy érdekének s a választók óhajának megfelelően betölteni. Mindemellett meghajlok az egyházkerületi gyámintézetek határozata előtt, azon meggyőződésben, hogy a közbizalom hivása nemcsak megtisztelés, hanem egyszersmind a közügy iránt tartozó kötelességre is figyelmeztetés és az egyén csak úgy töltheti be tiszte igazságát, ha helyt áll s a kijelölt munkatéren a jó eredmény biztosítása céljából megteszi a tőle telhetőt. Testvérek a Krisztusban ! Az egyháznak időnként új és új nemes-célú alkotásokkal kell bizonyságot tenni arról, hogy ismeri magas feladatát s ahhoz meg van benne a hegyeket mozgató hatalom, az élő hit. A keblében rejlő erőnek ezen megnyilatkozásai nevelik iránta híveiben a ragaszkodást, a társadalom részéről az elismerést, másrészről hathatósan egyengetik előtte a továbbemelkedés útját. A gyámintézet munkásságával az egyházunk minden templomaiban hangzó evangéliom egyik magasztos tanának : a testvér-szeretet megvalósulását mutatja. Így tagadhatlanúl szép és szent ügy szolgálatában fáradozik. Egy keleti hitrege szerint a halandókat ostromló szenvedés nyomában egy angyal jár s tömlőbe szedi a fájdalom keresztje alatt kesergők könnyűit. Felviszi az égbe, bemutatja az örök irgalom trónja előtt, és onnét vigaszt, új reményt hoz le a nyomorúság völgyére. Megnyugtatja a bánkódót, felemeli az elesettet, bekötözi a fájó sebeket s így tördeli az emberek közt duló balsors fegyverének élét. Ezen angyal munkájára emlékeztet a gyámintézet. Számba veszi a vésztől meglátogatott gyülekezetek mentésre hívó kiáltását, összegyűjti az iskola, imaház után sóvárgó, az evangéliomot éhező és szomjúhozó hívek panaszát, az elhagyottak esdeklését, és összejövetelein mindannyiszor tartott istenitiszteleten buzgó imában kéri a Mindenható szent segedelmét a bajjal küzdő hitrokonokra. Egyszersmind, míg egyrészről sorra kopogtat a kunyhók és paloták ajtaján, gyűjtögeti a szegények filléreit, a gazdagok adományait a részvét oltárára, másrészről biztat, gyámolít, mentő segélyt visz szét a megszorultaknak, munkája után, ameddig jóltevő keze elér, enyhül a gond, öröm váltja fel a siralmat. Támogatásával a teher alatt leroskadt gyülekezetek új életre kelnek, iskolák épülnek, templomok emelkednek az örökélet igéinek hirdetésére. így vezeti a híveket az apostoli intés követésére : „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét". — Tevékenysége áldó hatást gyakorol az élet mezején minden irányban. Az iskolák fentartására hozott áldozattal a népnevelést, e nagyfontosságú közügyet —, szolgálja, segélyezi a gyermekeknek a társadalom hasznos tagjaivá nevelését. A templomok építéséhez nyújtott gyámolítással a vallásos érzület fejlődéséhez segít lerakni alapköveket. Biztosítja az alkalmat a lelkiépületre, gondoskodik, hogy a hit szövétnekének világánál a nép eljuthasson lelkének főpásztorához, a Krisztushoz s megismerje főtisztét: az Istennek lélekben és igazságban imádását. Ezáltal szilárdítja a nép életében az erkölcsiség oszlopát, közremunkál a tárBogndr £ndre: Az ev. gyámintézet második huszonöt-éve, 11