Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XV. Fejezet

— 140 maradjon, avagy megváltassák. A pap |is megkapja azon díjazását, mit az eddigi birtokosnál kapni szokva volt. Sapienti, si non pauca, sed non plura ! Kiváló tiszteletem nyilvánításával maradtam Nagytiszteletüséged alázatos szolgája Szontágh Pál m. k." II. Bártfafürdő, 1899 jun. 11-én. Nagytiszteletü Szerkesztő Úr! A „Gyámintézet" f. évi 2-ik számában olvasom : „Tudvalevő dolog, hogy a magyarhoni e. e. e. gyámintézet legutóbbi gyűlésén Sopronban alapját vetette meg egy alapítványnak, mely a tragikus halállal kimúlt Erzsébet királyné nevét volna megörökítendő a kőszegi leányiskolánál. Erre a célra legutóbb a vönöczki nőegylet 3 frtot küldött. Meg kell a gyűjtést mielőbb indítani, mert a királyné emlékét kicsinyes alapítvánnyal megörökíteni nem lehet." Bizony igen-igen helyes ez a megjegyzés, t. Szerkesztő úr! A fenti csekély kis összeg csak is alapvető kezdet akar lenni, egy elhintett mustármag, melyből mielőbb egy sokkal nagyobb és méltóbb emlékmű nőjje ki magát, hitrokon híveink kegyeletes buzgalmának növesztő melege által, melyben bizonyára nem is lesz hiány, tekintve a kegyeletes szent célt, mely a soha eléggé meg nem siratható királyné dicső nevéhez fűződik s amely előtt soha meg nem szűnő hódolattal hajol meg minden magyar. Itt ezen emlékezetes gyógyhelyen ez idei első sétám elvezetvén a nagy „Deák-szálloda" mellett, épen olvasván egy diszes emléktáblán : „Ezen házban lakott Ő császári és apostoli királyi Felsége, Erzsébet királyné 1895 jul. 1. — jul. 22." Ugyanakkor történt, hogy szerencsés véletlen folytán egyik reggeli sétám alkalmával e páratlan ősfenyves csendes magányában, melyben a fenköltlelkű fejedelemasszony enyhülést keresett magának mélységes gyászában, történetesen közel mellette elhaladván, közelről láthattam dicső alakját s hódolatos tisztelettel kalapot emelhettem (Ő viszonzásúl nyájasan „Jó napot" mondott) a tüneményes és gondviselésszerű királyné előtt, akit az Isten védangyalúl küldött akkor, mikor a nemzet a nagy szabadságharc túlfeszített küzdelmében csaknem kimerülve, néma megadással volt kénytelen tűrni legszentebb igazságának eltiprását, tűrni egészen a kétségbeesésig, mikor legjobbjai hol csatamezőkön, hol a vérpadon elhulltak, vagy sötét börtönökben és szomorú száműzetésben éltek és nem akadt a világ államférfiai közt de egyetlen egy sem, ki a leigázott nemzet érdekében hathatósan szót emelt volna . . . Akkor e fenköltlelkű nő mély érzéssel, történeti helyes belátással és finom tapintattal védelmébe vette e sokat szenvedett vértanú nemzetet s nagy szellemével, szive egész melegével új életre kelté a már-már reménytelent..." 1899-ben Radó Kálmán halálát Gyurátz püspök a következőkben hozta tudomására egyházkerületének. Nagytiszteletü Esperes Úr ! A Mindenható végzése folytán egyházkerületi felügyelőnk, nagyméltóságú szentmártoni Radó Kálmán valóságos belső titkos tanácsos úr mindnyájunk fájdalmára folyó évi julius hó 1-én a minden halandók útján őseihez tért. Halála egész magyar-