Eöttevényi Nagy Olivér: A Győr Szab. Kir. Városi Ág. Hitv. Evang. Keresztyén Egyházközség története keletkezésétől 1904. december 31-ig. Győr 1905.
VI. A gyülekezet 1699-től 1749-ig, vagyis a templom bezáratásáig.
74 A győri gyülekezet levelesládája egy érdekes korfestő levelet őriz, a melyet egy Dobner nevű egyén irt 1721-ben. Hogy kihez van intézve, meg nem állapítható. De a levél tartalmából kivehető, hogy annak írója egy földesúr által azzal lett megbízva, hogy az illetékes hivatalokban járja ki a kérvényező számára a templomépítés és istentisztelet-tartás jogát, a melyre vonatkozólag tudvalevően akként intézkedett a törvény, hogy a földesúr építhet templomot a saját birtokán s istentiszteletet is tarthat ott, de csak családja számára; vagy legalább is a gyakorlat csak e feltétellel engedte ezt meg (1681 : 26. t-c. 21. §). A levél, a melyet érdekes stílusa s a közállapotokat élénken feltüntető tartalma miatt ideiktatunk, bizonyára egy ily ügyben Íródott s minthogy bennünket is érinthet, a mennyiben a győri egyház küzdelmeire — a melyek kétségkívül hasonlóak voltak a többiekéhez — élénk fényt vet, itt közöljük szószerint: »Spectabiiis, Perillustris ac Generose Domine, domine mihi colendissime! Tudósítom az Urat, hogy die 19. Julii Bécsbe érkeztem az Ur dolgában, a hol azonnal Sigrai uramat megudvarlottam, ki is approbálta az Memoriálist, mondván, hogy igenis praesentálnyi lehet méltóságos Cancellárius Uramnak, de talán az diaetaliter determinált Commissióra fog relegáltatnyi, 1 melynek kezdete 1. Novembris anni eurrentis lészen. Mindazonáltal mivel az ministeriális deputatio elvégezte, hogy mindaddig in statu quo azonban maradjon, úgyszinte Török István 2 Uram is tarthat ha vagyon az maga Curiáján Praedicatort és hozzátartozandókkal együtt praedicatiot hallgathat. Mellyet is Báró Hellenbach statuált, hogy senki meg nem tilthattya, mondván, hogy nem kellene az alföldieknek oly bokrosoknak lennyi. Minekutánna pedig 23. első Consilium lett volna és az Memoriálist 1 Azaz az 1715 : 30. t.-c. által megnevezett bizottság elé utasíttatik a kérvény. 2 Ez a Török István azonos azzal a telekesi Török Istvánnal, a ki feleségével, Komáromy Katalinnal, a gyülekezet pártfogója és alapítványozója volt.