Eöttevényi Nagy Olivér: A Győr Szab. Kir. Városi Ág. Hitv. Evang. Keresztyén Egyházközség története keletkezésétől 1904. december 31-ig. Győr 1905.

V. Ujabb üldözések. A folytonos sérelmek kora.

48 Ez az oklevél ugyanis a gyülekezet közigazgatási rendszerének első nyoma. Bővebben, egész terjedelmé­ben, alább lesz róla szó. Hangsúlyozzuk és kiemeljük azonban, hogy egyéb, magánjogi ügyleteket tárgyazó, a XVII. századból származó okiratot többet is tartalmaz a győri gyülekezet levelesládája. Ezek az okiratok ugyan nem mind állanak szoros összefüggésben az egyházköz­ség gazdálkodásával, de jogtörténelmi és magánjogi, nemkülönben stiláris szempontból oly értékes relikviák, hogy e helyütt való közlésük bizonyára érdeklődésre tarthat számot. Hogy miként kerültek a gyülekezet levél­tárába, annak egyszerű a magyarázata. Sokan végrendel­keztek az egyház javára s hagyatékukkal együtt összes irataik is oda kerültek. Itt aztán kegyeletesen megőrizték azokat, úgy, hogy mai nap is tanulságul szolgálhatnak. Az egyik okirat, melynek jogtörténelmi és stiláris szempontból ily fontossága van, egy adás-vételi szerző­dés (természetesen eredetiben) 1663-ból, melynek az a jellemző sajátsága, hogy az eladó fentartotta magának elővásárlási jogát, a mi fejlett jogérzékre mutat. A másik már szorosabban tartozik az egyházközség történetéhez; egy adóslevél az 1694-bői, melyben egyenesen a gyüle­kezettől kölcsönvett 150 frtot ismeri el Lukácsi Szabó Mihály győri lakos és hitvestársa. íme, a két eredeti okirat szószerinti Adás-vételi szerződés 1663-ból, az elővásárlási jog fentartásával. „My Bosokon lakozó Radovány Gáspár és Koszo­rús Péter. Valljuk ez levelünknek rendében és adgyuk tudássokra mindeneknek az kiknek illik; hogy mi némi­nemő nagy szükséghünktül kénszerétetvén, az mi egyező akaratunkbúi, elsőbenis megh kinálván Földeös Urunkat azTekéntetes és Nagyságos Gróff Batthyáni Christoff Feő Generális Urunkat eő Ngát, az eő Nga engedelmibííl és permissioiábúl, adtuk el Vas Vármegyében Bosokon lévő két Sellyén helyen építettet házunkat, Rosonczi Evan­gelica Religion lévő Németh Városban lakozó Uraimék­nak Hatvan Eöt magyar forinton, minden forintba hat-

Next

/
Thumbnails
Contents