Markusovszky Sámuel: A pozsonyi ág. hitv. evang. lyceum története (Pozsony, 1896)

II. Második korszak - Az üldözés és az elnyomatás kora 1682–1790 - 20. A „Ratio Educationis” és hatása a pozsonyi iskolára. Állami felügyelet. Az iskola új szervezkedése 1786-ban

melyet fentebb már bőven ismertettünk. Bél tanterve a reáliákból felvette a földrajzot a qnartában. tertiában és secundában és a mathematikát valamennyi osztályban. Igaz ugyan, hogy a földrajz eleintén csak a kánikulás hónapban tárgyaltatott, de mint láttuk, igen rövid idő alatt a rendes tantárgyak sorában foglalt helyet. A methe­matika már a legalsó osztályoktól fogva műveltetett. Magyarország történelmét, melyet a Ratio csak az egye­temes történelemmel kapcsolatban kivánt tárgyaltatni, és nem a mindenkire szükséges, hanem csak a hasznos tan­tárgyak közé sorozta, Tomka-Szászky és Benczúr József rectorok mint önálló és általán kötelező tantárgyat adták elő. Miként tárgyalta Tomka-Szászky e tantárgyát : fen­tebb mutattuk ki, Benczúr eljárását e tantárgy körül eléggé megvilágítja híres munkája, mely »Hungaria semper li­béra« czímmel 1764-ben jelent meg, A magyar nyelvet a Ratio csak gyakorlatilag kívánta tanítatni. Minő helyet foglalt el e tantárgy a pozsonyi iskola tantervében már 1735-ben, és minő czél elérése végett volt kiszemelve, azt szintén már fentebb láttuk. A ter­mészettudományok és a hazai jogismeret tanítása a »Ra­tio Educationis «-nál is csak phrasis volt. A classicus nyelvek tanítására nézve iskolánk tan­terve helyesebb inlézkedéseket mutathat fel mint a Ratio Educationis. Ennek bizonyságára elég Bél Mátyásnak már ismertetett tanítási methodusára hivatkozunk. Elfogúltság nélkül állíthatjuk tehát, hogy a szorosabb értelemben vett középiskolai tanfolyam, mely a Ratio értelmében három grammatikai és két felsőbb vagy huma­nistikus évfolyamból, összesen tehát öt évből állott, és melynek iskolánknál a Bél és Beer alkotta szervezetében a IV.—II. osztályok, vagyis hat éves tanfolyam felelt meg, már 1714 óta helyesebb szervezettel állott fenn nálunk, mint a hogy ezt 1777-ben a Ratio szervezni kívánta.

Next

/
Thumbnails
Contents