Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Zólyomi dr. Wagner János emlékezete

40 S a ki a neki engedett, sorsa által részébe jutott, vagy tehetségei által elfoglalt téren munkáját jól teljesítette, hivatását fölismerte s becsületesen betöltötte; a ki a maga kisded házát tisztán tartotta, a ki a maga egy darabka földjét jól megművelte: az nemcsak magának, hanem az emberiségnek használt s kiérdemelte az elismerést és a hálát. «A ki a maga korának élt, minden időknek élt» mondá egy nemesen gondolkodó bölcs — s igaza van. Igazolhatatlan túlzás — ne mondjam : alacsony hízelgés volna, a mit részemről sem élővel, sem halottal szemben, még a koporsónál, a csapás és fájdalom közvetlen hatása alatt sem tartok megengedhetőnek, ha azt mondanám, hogy dr. Wagner János, kinek sírbazárta után két évvel ma áldott emlékét újítjuk meg, a világot átalakító ama kivételes szellemek közé tartozott. De a szoros igazságnak teszek eleget, ha azt mondom, hogy azok egyike volt ő, kik egy eszme által lelkesítve, egy nemes czél szolgálatának szentelik egész életöket. Ez eszme, mely őt lelkesítette, az emberiség eszméje volt; e czél, melynek egész életét szentelte: szolgálni az emberiségnek s különösen a szenvedő emberiségnek. Magasztos eszme, melynek befogadására ép oly meleg szív, mint fenkölt lélek kell; nagy czél, melyet elérni egy ember-élet nem elég, melyet a leghosszabb s legmunkásabb élet is csak ereje és tehetségei teljes odaadásával közelíthet meg. Wagner János 77 évet élt, s miután a gyermekkor zsenge évein túl, korán fellobbant szivében az emberszeretet s hivatása pályáját már kora ifjúságában kiválasztotta: elmondhatjuk, hogy ő e hosszú és tevékeny élet legnagyobb részét, első ifjúságától fogva mindvégig az emberiségnek szentelte; sőt földi életén túl is megörökítette s úgy intézkedett, hogy nemcsak eszménye élje túl, hanem termékeny életének élőfája holta után is termő maradjon s az emberiség javára gyümölcsözzék. Középiskolai tanulmányait a pozsonyi evangelikus lyceumban 1828-ban elvégezvén, 17 éves korában a bécsi egyetemre ment s szent elhatározással fordult az orvosi tudományok felé. Pesti egyetemünkön, melynek később egyik díszévé volt leendő, az orvosi tudományok még akkor igen szegényes ellátásban részesülve, úgyszólván pólyáikban feküdtek, s magyar ifjaink közül az akkori orvos-nemzedék java a bécsi egyetemen kereste kiképeztetését. 1835 elején ugyanott avattatott orvostudorrá ő is; de már azon, év derekán állandóan Pesten telepedett meg, hogy idegen mezőn -