Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Dr. Wagner János temetése. A kegyelet munkája

37 1889. évi január 4-én a Deák-téri ev. templom homlokzatá­ról lengő' gyászlobogó nagy halottat jelentett. A gyászlepellel bevont templom belsejében az oltár előtt magas ravatalon nemes és nagy lélek porhüvelye feküdt, zólyomi Wagner Jánosé, körülötte pedig zokogtak az ő fogadott gyermekei a prot. orsz. árvaház árvái, kik benne kiváló jótevőjüket, a jóságos arczú öreg urat siratták. A padsorokban helyet foglaltak a gyászoló család tagjai, a tudományok képviselői,az egyetem orvos-karának tanárai, tisztelőinek és tanítványainak nagy serege, az ev. főgymnasium tanárkara, a prot. orsz. árvaegyesület választmányai stb. Az egyház lelkésze, Horváth Sándor szónoki hévvel mondott remek beszédben méltatta az elhunyt nagy és örök érdemeit. Utána pedig dr. Fodor József egyetemi tanár az egyetem nevében búcsúzott el a tudós pályatárstól. Aztán kikísértük a drága halottat az örök nyugalom helyére, a kerepesi úti temetőbe, a hol a családi kriptába helyeztetett. Az egyesület díszes sírkövet készíttetett porai fölé, a melyen jól sike­rült mellképe látható. November elsején az árvaház kegyeletes ünnepélyt rendezett sírjánál a Wagner-család és a választmány tagjainak jelenlétében. Az igazgató emlékbeszédet tartott felette, végezvén azt e szavak­kal: »Az élet nagygyá, a halál halhatatlanná tette őt». Utána a növendékek összhangzatos ének-kiséretében koszorút helyeztek a boldogult sírjára, a melyhez az árvák minden évben ellátogatnak, hálájuk jeléül megkoszorúzván azt. A nagy alapító emlékének megörökítése végett a választmány márványtáblát helyeztetett az árvaház bejáratának falába, a melyen neve arany betűkben kivésve hirdeti a látogatónak néhai dr. Wag­ner János maradandó érdemét. Stettka Gyula festő-művészszel pedig lefestető élethű arczképét, a mely az 1891. évi január 4-én a Deák-téri ev. főgymnasium dísztermében tartott hálaünnepélyen lelepleztetett. Ez alkalommal Horváth Sándor ev. lelkész emelkedett han­gulatú imát mondott, Szász Károly ev. ref. püspök pedig remek beszédben méltatta az elhunytat, mint orvost és mint emberbarátot. Az árvák éneke zárta be az ünnepélyt. Kernek kivitelű arczképe az árvaház üléstermében helyeztetett el, a melynek falait a szív és lélek nagyságának tanúbizonyságai­ként még Bauhofer György, dr. Székács József és Zsivora György arczképei díszítik. (Székács nagy olajfestményü arczképét Kurcz Sámuel ev. tanító ajándézkota.) í

Next

/
Thumbnails
Contents