Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Az új árvaház felavatása

29 Az új árvaház felavatása. Isten nevében kezdte, Isten nevében végezte a házépítési műveletet az egyesület. A nemes munkának, nemes és lélekemelő ünnepséggel történt a bevégzése is. Az 1877. évi november 17-én vallásos jellegű ünnepség rendeztetett, a melylyel az új árvaház felavattatott. Díszes és nagyszámú közönség sietett a mondott nap reggelén az akkor még puszta és lakatlan VII. kerületi szegényháztérre, hogy résztvegyen a magyar protestánsok egyetlen országos árvaházának felavatásán. A külsőleg is csinos épületet ez alkalommal zászlókkal, belsejét pedig élő virágokkal, keleti növényekkel díszítették fel. Az utczai rendet a fővárosi díszőrség tartotta fenn, nagy néptömeg hullámzott a ház környékén, mert híre járt, hogy O Felsége is részt veend az ünnepségen, a mire O Felsége reményt is nyújtott, de közbe jött akadály miatt nem jelenhetett meg. A mire a megnyitásra kitűzött idő, a délelőtti 10 óra elérkezett,- akkorra az árvaháznak három egymásba nyiló nagy terme zsúfolásig megtelt különböző rendű s rangú, de az árvák sorsa iránt egyformán érdeklődő férfi és nőközönséggel. Ott voltak a férfi és nőválasztmány, az egyesület számos tagja, a vallás- és közoktatásügyi ministerium részéről az államtitkár, a főváros fő- és egyik alpolgármestere, több tanácsnoka, több országos képviselő, a helybeli ág. hitv. ev. és ev. ref. egyháztanácsok küldöttjei, az ev. ref. egyháznak mind az öt püspöke, kik épen e tájban a fővárosban gyűléseztek, továbbá számos esperes s lelkész. A 62 fiú és leány árvagyermek a fal mentén helyezkedett el az egyik teremben. Pontban 10 órakor felhangzott a budapesti ev. ref. theologiai ifjúság énekkarának összhangzatos éneke: «Erős várunk nekünk az Isten . Ennek elhangoztával a budapesti ev. egyház lelkésze, Győry Vilmos fellépett a rögtönzött szószékre és szép imával tolmácsolója lett a közönség mély buzgóságának s Isten iránti hálaérzetének. Az imát ismét az énekkar megható éneke követte, ennek végeztével pedig a budapesti ev. ref. egyház lelkésze s dunamelléki püspök, Török Pál lépett a szószékre, mély hatást keltő beszédében kifejtette s a szentírásból vett számos idézettel bebizonyította, hogy a valódi istentisztelet nem üres szavakban, nem az imaalakzatoknak értelemnélküli elhadarásában, nem is a testnek ok nélkül való kínzásában áll, hanem az Istent akkor dicsérjük legméltóbban, ha embertársainkkal jót teszünk, a foglyokat és