Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.
Az árvák új hajléka. Válságos évek
17 a tagok évi járulékainak %-át az alaphoz csatolta, mely réven hat év alatt 7924 frt 82 krral gyarapodott. Az árvaháznak elnöksége elején 26, a végén pedig 44 növendéke volt, tehát 18-czal szaporította azok számát. Súlyt fektetett az árvák szellemi és testi képzésére és hogy haladásukról, magaviseletükről, valamint hajlamaikról meggyó'zó'djék, gyakran érintkezett velük. A kilépett növendékeket nagy figyelemmel kiséré életpályájukon, só't levelezésben is állott velük. Az árvaegyesületnek és árvaházának fejlesztése körül szerzett kiváló érdemeivel maradandó emléket szerzett nevének az egyesület történetében. Az árvák új hajléka. Válságos évek. Az árvaházak érdekfeszítő' történettel nem bírnak és pedig igen helyesen, mert az árvák sok tagú családot alkotnak, már pedig a régi közmondás is azt tartja, hogy az a család a legboldogabb, mely legkevesebbet beszéltet magáról. Az 1869. évben az egyesület fennállásának 10-ik évében az árvaházban béke és boldogság honolt, de annál mozgalmasabb volt az élet az egyesületben, a minőt csak rendkívüli események kelteni szoktak. És csakugyan rendkívüli dolog sikeres megoldásának a ténye keltette ez élénk érdeklődést. Az egyesület Isten segedelmével házat vett az árváknak lakóhelyül. Az árvaegyesület tíz évi fáradságos és küzdelemteljes munkálkodásának e gyümölcse örvendetes és felemelő esemény számba ment, a melytől a kebel hálára buzdul Isten végtelen jósága iránt. Bauhofernek, az árvaház megalapítójának álma tíz év múlva tehát megvalósult, azonban az új árvaháznak deczember 8-án történt felavatási ünnepélyén csak szelleme vehetett részt. Az 1859-iki választmány az egyesület első közgyűlését e szavakkal fejezé be: «Bízunk Istenben, hogy intézetünk fel fog virágzani és nemsokára saját házzal bírand». Az eszmét tíz év múlva Ballagi Mór elnök és választmányi tagtársai valósították meg az elődeiktől öröklött pénzalap felhasználásával. 35,230 forint 40 krajczárért vették meg a Teréz-városi 3 dob-utczában fekvő 70. számú emeletes házat 50 árva számára hajlékul, mely e czélra lehetőség szerint átalakíttatott és elég tágas kerttel bírt. E házvétel folytán az egyesületre 11,120 frt adósság hárulván, ennek fedezése czóljából a választmány elhatározta, hogy sorsjátékot rendez. A bpcsti prot. orsz. árvacgvcs. és árvahíz tőrt. 2