Palcsó István: A késmárki lyceum története (Késmárk, 1893)

II. A gymnasiumnak lyceummá átalakulása a késmárki ev. egyházi község és a szepességi nemesség közös pártfogása mellett

jogtanár vá- Még mielőtt azonban ezen módosított tantervezet és megújított 183 5. rendtartás elkészült volna, ugyanazon fentemlített gyűlés által nagy szótöbbséggel Zsarnay Imre, sárospataki helv. hitv. ügyvéd vá­lasztatott meg jogtanárrá. K r^ l o" J ( Alig, hogy az intézet Schneider vesztesége után némileg fel­ván emlé- üdült, csakhamar újból érzékenyen sújtatott Kralovánszky kezete. István, a pliílologia tanárának halála által. A boldogult Eperjesen született 1795. évi november 5-én. Miután ott az elemi és részben a gymnasiumi, Sopronban és Lőcsén a rhetorikai, Debreczenben és Pozsonyban a bölcsészeti, theologiai és jogi tanulmányokat bevégezte és egyszersmind e három utóbbi helyen Pfannschmidt (Zsedényi) Ede József magánnevelésével foglalkozott, 1817-ben a halléi egye­temre ment, hol 2 l/ 2 évig leginkább bölcsészeti, philologiai és theologiai előadásokban vett részt, 1820-ban visszatérvén. Rozsnyón vállalt el nevelői állást. Intézetünkben 1821 óta a felsőbb osztályokban a történelmet és statistikát, 1824 óta pedig Chalupka eltávozta után a philologiát vevé át. Classikai miveltségü és tiszta jellemű tanár, valamint hű és őszinte barát s kitűnő ember vala egyaránt. Beszéde tiszta nyelvű, válogatott és vonzó vala. Remekül irt latinál, németül és magyarúl, mely utóbbi két nyelv tanítását ő hozta be intéze­tünkbe, és mint a német és magyar önképző-egylet elnöke nagy érdemeket szerzett magának az ifjúság stylusának és szép ízlésének kimivelésében. Egyszersmind a könyvtár gondozásával lévén meg­bízva annak rendezésével fáradozott ; nem kevésbé érdemesült az igazgatói hivatalban, melyet felső osztályú kartársaival felváltva több éven át lelkiismeretes pontossággal és helyes tapintattal viselt. 1836-ban történt halálakor könyvgyűjteményét a lyceumnak hagyo­mányozta, pénzbeli hagyományával pedig a helybeli tanárok özvegyei­és árváinak nyugdíjintézetét alapította meg. Aphiioiogiai a választó-gyűlés figyelme most a bécsi Zitkovszky Lajos töltése lelkész-jelöltre irányult, ki kitűnő hitszónok és a classikai régiségek­i836-ban. n ek ai ap 0s kutatója lévén, a bécsi theologiai tanárok és az ottani alakult iskolai gyűlés hatásköréhez a lyceum szellemi és anyagi érdekét ériutó' minden ügy eldöntése és úgy különösen a tanárok választása is tartozik. Az iskolai pénzalap kezelését illetőleg: Minthogy a dolog természetéből világos, hogy az alapítóknak, midőn a közjó iránti buzgóságból az iskolák és az ezekben felnevelendő ifjúság számára pénzalapitványokat tesznek, azon szándékuk van, hogy ezek holtuk után is kitűzött czéljuk elérésére szolgáljanak és örökre megmaradjanak: ebbeli törekvésüknek, mely különben a legtöbb alapitó oklevélben is ki van fejezve, bizonyára megfelel, hogy az iskolai pénzalap-, mintegy szent letéteménynek gondját viselje az iskolai pártfogóság gyűlése, valamint az egész közönség és azon őrködjék; annak hü kezelésével pedig egy minden tekintetben becsületes és közszavazás által választandó férfi bizassék meg.

Next

/
Thumbnails
Contents