Hörk József: A Sáros-Zempléni Ev. Esperesség története. Kassa 1885.
104 11. Holvajdt Andrást, kit 4 egyházból üldöztek ki, uPéchUjfaluban a plébános megbotozta, mert a kovács előtt meg mert állni szekerével, hogy azt megigazitassa. Pedig ez igen öreg volt. 12. Szentiványi grófnő az alsó-sebesi ev. hiveket addig tartotta börtönben föld alatt s addig verette, míg r. katholikusokká nem lettek. — így tett báró Barkóczy Klára és ifj. gróf Szirmay Tamás az egész Tarczavölgygyel. — B. Klára a maga tarczai kastélyába hozatta ev. jobbágyainak gyermekeit s azokat addig verette, üttette, míg mind ki nem tértek s gyermekeikkel azután a szülőket is kitérni kényszeritette. A borzasztó, minden lépten-nyomon jezsuita ravaszsággal kigondolt, kegyetlen üldözések között az is előfordult, hogy a gyermekágyas ev. nőket, ha, mint kötelezve voltak (mert minden functióikban r. kath. parochusokra voltak utalva, vagy azok az ev. felügyelete alatt állottak) — nem mentek r. kath. paphoz avatásra, addig ütötték, míg ki nem tértek vagy mint vallástalanokat perbe fogtak, bebörtönözték, vagy pénzbirságra Ítélték. 13. Nagy-Sárosban megtörtént, hogy mivel minden vegyes házasság r. kath. lelkész előtt volt kötendő, két esketendő pár jelenvén meg a r. kath. plébános előtt, melyek közül az egyiknél á vőlegény ev., az ara r. kath., a másiknál a vőlegény r. kath., az ara ev. volt, mivel az evangélikusok közül egy sem akart kitérni, Karáz P. vicearehidiaconus, minden kényszerítés, ijesztés nem használván, önkényüleg megcserélte a párokat és az ev. vőlegényt az ev. leánynyal s a r. kath. vőlegényt a r. kath. leánynyal eskette össze és ezen tetteért még meg sem büntettetett. 1. Jegyzet : Báró Barkóczy Klára Tarczán fejedelmi fényű udvart tartott, udvari méltóságokkal, hivatalokkal. Ezen fejedelmi udvart 1813-ban az árvíz tönkre tette, s a parochiális s egyházat ugy elsodorta, hogy jelenleg nyoma sincs és a grófnő (b. Barkóczy Klára, gróf Szirmay Tamás neje volt) sirját feldúlta, koporsóját kivetette, mint azt Potemkin Ö. (S. v. m. 1. 56. lap) állítja s élő tanuk beszélték. Ebben, az e völgyön még megmaradt csekély számú ev. nép, mely a Barkóczy névről borzalommal emlékezik, Isten büntetését látta. 2. Jegyzet: Fabó (Mon. II. p. 154.) szerint Bornemisza István sárosi alispán volt az, a ki a bártfaiak szabad vallásgyakorlatát 1711-ben megszüntette s a visszavitt Zabler Jakab superintendenst 105 katonai erővel kiűzte. Eibini (Memor. II. k. p. 96.) szerint pedig első izben 1699-ben mindkét Zablert, Jakabot a superintendenst és fiát Kálmánczay István űzte ki, megtiltván nékik az egri érseki megyében tartózkodniok. Az üldözés módjai. Fabó (Mon. II. p. 154. sk. és Ribini Memor. II. p. 46. 204. 246. 263. stb. stb.) Eibini szerint (p. 46.) volt idő az első, nagy, 1672—1682. időbeli üldözés utánhogy I. Leopold magyar birtokain, a végeket kivéve, csak az egy Sopronnak volt ev. temploma. És daczára annak, hogy III. Károly (p. 204.) 1728-ban Wormsban kihirdettette, hogy a Magyarországba (benépesítés) beköltözködő evangélikusoknak, jobbágyoknak is, szabad vallásgyakorlatot enged, még sem engedtetett meg (p. 303.) az 1733. apr. 28-ki kir. parancs folytán, idegen ev. kézműveseknek a városokban megtelepedni. — (p. 350.) Eibini szerint 1736-ban 205 ev. egyház volt s (p. 321) ugyanekkor, 1736-ban, Bécsben a király előtt arról panaszkodtak az evangélikusok, hogy a megelőzött években igen sok templomot vettek el tőlök Sáros-, Zemplén- és Abaujmegyében stb. és az ev. Ottlik, a ki a fenjárt s a királynál kihallgatást kérő s olyat nyert küldöttséghez önként csatlakozott, (p. 319. 320.) 1736. szemébe mondta ekkor III. Károlynak, hogy : „jobb a zsidóknak dolga, mint az evangélikusoknak", mert azok nem üldöztettek, nem nyomattak ugy el, mint ezek. És igaza volt, mert, mivel az evangélikusok a decretalis esküt letenni nem akarták, kizárattak a hivatalokból ; mert a protestáns könyvek ellenőriztettek s az ev. külföldi könyvek kitiltattak ; az ev. vallásra való áttérés szigorúan tiltatott, a vegyes házasságoknál pedig végtelenül zaklattattak. 1723-tól megkezdődtek a helytartó tanács részéről is a végtelen zaklattatások. Az evangélikusoknak 1713-tól 1735-ig megtiltatott a gyűlések, zsinatok tartása s megtiltatott nékik (Eibini: Memor. II. p. 246.) az egyházi és iskolai czélokra való gyűjtés. Hogy mily iszonyúan büntettetett az, a ki róm. katholikusból evangélikusnak kitérni merészkedett, arra iszonyú példát emlit Ribini (II. p. 263. Memor.) Hogy Mária Terézia idejében miképen üldöztettek a protestánsok s azok között különösen a sárosi evangélikusok is, arra nézve
