Hörk József: A Sáros-Zempléni Ev. Esperesség története. Kassa 1885.
Roskovány szabad vallásgyakorlatának elveszése: A roskoványiak egészen 1732-ig békésen bírták a templomot, bár 1672-ben ők is háborgattattak. 1732-ben azonban a sárosi plebánus bement a templomba és az oltárra szentelt ostyát tett s a templomot igy a r. kath. részére foglalta el. De Kubinyi Gábor a r. kath. elűzvén, a templomot rögtön visszavette és becsukta, sietségében ott hagyván a szentelt ostyát. Ebből zaj keletkezett és Kubinyi Gábor „fiskális actiót" kapott, — perbe fogatott — Podhorányi Zsigmond, akkori megyei törvényszéki jegyző vádjára, a ki ellene azt hozta fel, miszerint ő (és vele a roskoványi evangélikusok) Kr isztust, az élő istenembert a templomba, mint egy börtönbe bezárta s a r. kath. plébánost a templomba bemenni nem engedte. Ezen panaszra azután 1734-ben a n.-sárosi plébános és vicearchidiakonus és a sárosi alispán által a templom újólag katonai karhatalommal elfoglaltatott a r. kath. számára. Ez valószínűleg akkor történt, midőn Czapkay Miklós, roskoványi lelkésznek, Szebenbe való eltávozásával az ev. lelkészi hivatal üresedésben volt. Az ezután ujon meghívott lelkész, Holvaith András, a volyai leányegyházban végezte az istenitiszteletet 1741-ig, midőn ez is elvétetett Dessewffy Miklós által. Elveszvén eképen ezen templom is, Holvaith András, a ki maga is özv. Roth Mihályné Kubinyi Mária udvarában lakott, ez uri udvarban végezte az istenitiszteletet. (Ezért ;,aulica Eccla" = udvari egyház), 1743-ban Holvaith András Daróczra ment át s az esperes tudta nélkül hagyta el a roskoványi egyházat. Holvaith elmenetelével Roskovány, Héthárs filiája lett és midőn* az egész be ; mert Kubinyi az csukta. .— Akkor ugyan hirtelen ott hagyták volt a foglalók a templomot, de később erőhatalommal 'mégis elvették azt. Most az istenitisztelet ifj. Rotli Mihály özvegye Kubinyi Mária udvarában tartatik, hová, midőn Ambrózy Gy. superintendens el nem mehetett volna, a lelkészt 1743 máj. 10. Héthársra hivta. . A lelkész, a 65 éves Holvaith András, tanitó hiján maga az előéneklő. — A lelkész mint kitűnő pártfogót igen kidicsérte : Péchy 'Gábort. ' I A lelkész jövedelme a nemesek kegy adomány ábói állott. A czinkelyhet a tálczával özv. Roth M.-né ajándékozta. felső Tarcza völgyön elvesztek az ev. templomok, K.-Szebenhez csatlakozott. Ezen viszontagságok között azonban legnagyobb részt r. katholikussá lett a lakosság, ugy, hogy 1845-ben már csak 14 ev. lélek volt Roskovány ban. Lelkészei közül ismeretes : 1. Paluch Jakab 1600—1631. Aláirt 1614-ben. 2. Bakoss István 1631—1634. 3. Busikius Mihály 1634—1640. 4. Kurányi János 1640-1648. 5. Felicis Gergely 1648—1653. 6. Id. Foxy István 1653—1662. 7. Lazányi Miklós 1662—1672. Üldözés. 8. Benkovits János 1690—1706. 9. ? 10. Czapkay Miklós 1717—1732. 11. Holvaith András 1732—1743. Tanítói közül ismeretes : 1. Martinyi Dániel 1630 körül. 2. Trebula György 1631-1637. 3. Dolmo András 1666/7. 4. Kurányi András 1684 körül, mint hermányi lelkész : „Apostata." „Evangelii sancti conculcator". 5. Czapkay Miklós 1712—1717. \ Jegyzet: Holvaith András udvari lelkésznek 1735. márezius 8-án a sárosi senior és consenior kéregető könyvecskét adott, mert jövedelmétől megfosztatván, tisztességesen megélni nem birt. Gyűlés. Roskoványban a sárosi evang. esperesség egyszer 1614-ben gyűlést tartott. 15. Plavnicza. 1636. Van ezüst, aranyozott 2 kelyhe s tálczái. A lelkész azelőtt a „Dno Magnifico". az egész tizedet kapta, de azt az már elvonta, s csak kegyelemből ad valamit, a mi „gravissimum gravamen." Van 3 földje, 1 zöldségkertje. Az egyháznak vannak földjei, melyek összes tizedének fele a papé, s azonfelül van 2 szántóföldje, az egyiket tetszésök szerint adják a hivek a papnak, a másik bérben v an 24 dénáron. Van 2 rét, hasznát a pap huzza, de 75 dénárt fizet a kettőtől, a mig használja.