Zelenka Pál: Emléklapok a Miskolczi Ág. Hitv. Ev. Anyaszentegyház évszázados életkönyvéből (Miskolc, 1888)
HARMADIK LAP. A FEJLŐDŐ EGYHÁZ
Az osgyáni, gömöri és miskolczi gymnásiumok egyesitése tárgyában kérvénynyel járul egyházunk a kerületi gyűlés elé. A tőkepénztár a folyó pénztártól külön választatván, előbbi külön tőkepénztárnok kezelése alá bocsáttatik (1828.) Csak olyan jelentések és folyamodványok tárgyalhatók gyűlésileg, melyek magyar nyelven adatnak be. (1828.) Superintendens azon rendelete ellen (1825.), hogy t. i. a tót istenitiszteletek régi módon és számban tartassanak meg, az egyház decz. 17-én tartott közgyűléséből tiltakozik s kívánja, hogy a rendeletbenjelzett panasz-levél az egyháznak befelelés végett küldessék meg. A kerületi gyűlésnek a helybeli egyház tót istenitiszteleteire vonatkozó határozatát Risz Pál mint esperes az egyház hire-tudta nélkül hirdetvén ki a szószékről, az egyház ez ellen óvást tesz (1830.) Szent István, mint első magyar király, ünnepének vallásfelekezeti különbség nélkül megünneplése tárgyában kiadott helytartó tanácsi rendelet kihirdettetik. (1832.) Az egyház elhatározta, hogy a tisztviselők ezentúl 3 évenként fognak választatni. Érvényben van ma is. (1832.) Esperesség utján felír a kerülethez, hogy a superintendens nem latin, hanem magyar nyelven írja és küldje körleveleit ezután. (1832.) Az anyakönyvek ezután magyar nyelven vezettetnek. (1832.) 1833-ban életbe lép a tápintézet, melyre már 1826. évtől kezdve történik gyűjtés. Advent első vasárnapján megkülönböztetett módon ünnepeltetett meg az egyház 50 éves évfordulója. (1833.) 1834. május i 3-ikán fejezte be földi életét Risz Pál 69 éves korában. Neve és ez egyházban 41 évig működése az egyház szerencsésen fejlődő életével összeforrva, vezérfonalként vonul annak életsorsán végig. Áldott legyen emléke! Helyére a vele candidált, egyenlő szavazatszámot kapott, de visszalépett Nagy Mihály ellenében, Komáromy József tokaji pap választatott meg közakarattal (1834. jun. 1.) Nem sokkal később Nagy Mihály is eltávozott (1834.) Tályára lelkészül. Szép emléket hagyott hátra. Emlékét egy szakavatott szerencsés modorú tanárnak, ki hírnevessé tette ezt a gymnásiumot. Nagy Mihály eltávoztával a másod lelkészi állás beszüntettetett. (1834.) Egyházunk indítványára határozatba ment az esperességnél, hogy annak tisztviselői ezentulraó évenként fognak választatni (1834.)