Zelenka Pál: Emléklapok a Miskolczi Ág. Hitv. Ev. Anyaszentegyház évszázados életkönyvéből (Miskolc, 1888)

HETEDIK LAP. AZ ÖNMAGÁT FENNTARTÓ EGYHÁZ

templomi adományokból, kamat jövedelemből, temetések és temető után való járandóságból, beiratási, tan és tápdijakból. föld és házbér jövedelemből. Egyházi illeték. A tagok évi illetéke a számvevőszék javaslatára a tanács által évről-évre megállapíttatik, s azoknak, kiknél az viszonyaik kedve­zőbbre fordultával emeltetett, vagy pedig kérvényükre, vagy viszo­nyaik kedvezőtlenebbre fordultával lejebb szállíttatott írásbeli értesítés­sel tudtukra adatik. A tanács ezen határozata ellen, a kézbesítéstől szá­mított 8 nap alatt, van fellebbezés, felügyelőhöz írásban benyújtva a közgyűléshez. Utóbbi dönt a felett végérvényesen. Évközben beadott e tárgyú kérvények csak a következő év elején vehetők figyelembe, tárgyaltatnak a számvevőszék által és a tanács által elintéztetnek. A tanács által megállapított és fentebbi módon nem kifogásolt illeték a tagokra nézve végrehajtás terhe alatt is kötelező. Minden tag 10 évre szóló illeték könyvecskét kap, abba a pénz­tárnok beirja az év elején az azon évre kirovott és a befizetett összeget. A tagok fizethetnek: közvetlenül a pénztárban, mely e végből minden szombaton délután nyitva tartatik, vagy a február, május, au­gustus és október hónapokban házanként eljáró egyházfiak által. Az évi illetéknek fizetési ideje: február, május, augusztus, októ­ber hó a vidékiekre nézve október hóig, tetszés szerint 1/ i, l/ 2, vagy egész évi részletekben előre. November elsején a hátrálékosok a gaz­dasági választmánytól Írásbeli intést s 14 napi határidőt kapnak. Azontúl a városi tanácsnok veszi át a végrehajtást. Minden önálló, vagy a 24-ik életkort már elért nőtlen vagy ha­jadon, illetékköteles. Az uj tagok itt letelepedésük után 6 héttel il­leték alá vétetnek. A január első napját túlélő, vagy azon év bármely hónap­jában elköltözött tag tartozik az egész évi illeték járandóságot megfizetni. Az illetékeiket tőkeösszeggel megváltott, vagy ilyet hagyomá­nyozó tagok nevei, a főkönyvben az élő tagok sorában vezettetnek s ilyen tőkéjűk kamatai a közszükségletekre fordíttatnak. Egyházi illeték czimén a lefolyt 100 év alatt évenként csoporto­sítva következő összegeket vett be az egyház:

Next

/
Thumbnails
Contents