Breznyik János: A Selmecbányai Ágost. Hitv. Evang. Egyház és lyceum története 17–19. sz. (Selmecbánya, 1889)

Tizedik fejezet - Egyházi viszonyok 1790–1889 - Sterzel Mihály nyugalomba vonul. Ifj. Szeberényi János, egyedüli lelkész lesz. Káplánjai Hecsko Pál, Philadelfl Mór és Dobsinszky Pál. A császári pátens miatt meghasonlik az egyházzal, Bécsbe távozik, hol tábori superintendenssé lesz

kes könyvnek, mely Tranosciust vala pótlandó, létrehozásában, melyben 11 ének tőle ered. Utolsó éveiben szerfelett aggasztotta a lyceum sorsa, melynek bukása előre volt látható, ha a német kormány tanterve szerint nem fog szervezkedhetni, mire akkor vajmi csekély kilátás volt. Hasonnevű fia s hivatalában utódja, ifj. Szeberényi János, megmentette ! Ez 1825-ben Selmecen születvén s tanulmányait ugyancsak itt s Eperjesen (a theologiát), Jenában és Berlinben, amott IV2, emitt V2 évet töltve, végezvén, egy évi nevelősködés után Vác-Hartyánban, Grosztonyi családnál, Börzsönyben, német egyházban vállalt lelkészi hivatalt, 1849-ben, ugyanott meghalt lített, jegyzőkönyv szerint a születettek száma a tót egyházban 1839-ben 86, a németben 18, halottaké a tótoknál 58, a németeknél 18; esketetteké amazoknál 29, emezeknél 6 pár. A lelkészek jövedelme : rendes díj 200 p. frt, de ennyi csak 1824. óta, az előtt 1812-től fogva 350 váltó frt volt, a többi stólákból és offertóriumokból került ki, mi a tótoknál a lnvek szegénysége, a németeknél pedig azok csekély száma miatt nem sokra mehetett. Szeberényi, mint superintendens a kerülettől 400 s egy káplán tartására és díjazására 200 frtot kapott váltó pénzben, mi kevés egy népes családnak, superintendenskez illő ellátására. Mielőtt superintendensnek megválasztatott, kosztosokat tartott, hogy övéinek a háztartás gondjain könnyítsen, de a superintendensi káplán elfoglalván a lakást, nem volt, olyanokat hova elhelyezni, azt meg gyöngéd lelkiismerete megnem engedé, hogy az ugyanazon épületben földszint lévő lányiskolát más hova helyeztesse által, miszerint a tantermet káplán-lakásul használhassa. Hálával fogadta, hogy pozsonyi börtönéből kiszabadulta után az egyház számára, — ki hosszas fogsága állal megviselt egészsége mellett a hegyeket nem igen mászhatta, miszerint híveit gyóntassa, temesse, segédet tartott. Mind a mellett el nem mulasztá, ha jelenlétét szükségesnek látta, a távol lévő lány gyülekezetekbe is kijárni. Ily alkalommal történt, hogy tél idején (1851. vízkereszt napján) Bankáról hazamenet kocsisának ügyetlensége miatt szánja egy mély árokba felfordulván, a 72 éves öreg annyira megsérült, hogy majdnem eszméletlenül hozták haza s hónapokig kényteték, mig felépült, ágyát őrizni.