Breznyik János: A Selmecbányai Ágost. Hitv. Evang. Egyház és lyceum története 17–19. sz. (Selmecbánya, 1889)

Kilencedik fejezet - Iskolai viszonyok 1682–1790 - Severini János, nehány adat gyermek- s ifjukorából. Az általa kiadott könyvek jegyzéke. Az 1764-iki évi „Series lectionum”. Severini megnyitja a primát, a csonka gymnasiumot ismét teljessé teszi. Az 1784-ik évi tanterv. Tanulók száma. Severini collegái

át nem tartotta méltónak iskolájának viszontagságai­ról, melyek idejében érték, annak belállapotáról, az előadott tantárgyakról, a tanárok működéséről, díja­zásáról, szegény tanulók eltartásának módjáról stb. bármit is följegyezni : még azt sem jegyezte fel, pedig az az iskola életében nagy mozzanat, hogy 1778. a felső osztályt (primât) ismét megnyitotta, vagyis, mostani kifejezéssel élve, az algymnásiuuiot felgymnásiummá emelte. Xeni is találunk tőle egye­bet a jegyzőkönyvben, mint az igazgatóknak, kiknek sorát ő is Hensellel kezdi, a vele működött taná­roknak, a Grazsúr távoztával mindenik osztályban talált tanulóknak, az 1755—G5 és 1778 88 években egyik osztályból a másikba áthelyezetteknek s más­honnan érkezett jövevényeknek névjegyzékét, de 1765—1777. közti években ily feljegyzésekkel fel­hagyott. talán mert minden figyelmét, és gondját, művei szerkesztése és kiadása, melyeket 1767-ben kezdett közzéteni, vette igénybe. Szerencsére az egyházi oklevéltárban találunk oly iratokat s adato­m e n t a t i o historiea de veteribus incolis Hnn­g a r i a e c i s - d a n u b i a n a e, a Morava amnc ad Tibiscum porrectae, ex probatissiniis scriptoribus deducta, cum brcvi delineatione Schemnicii Angnstornm gemino adventu g 1 o r i o s i, K e g i i s o b 1 a t i manibus. Sopro­uii, 1767. — Ezt követte à évvel később, 1770, Pannónia v e t e r u m monu mentis i 11 u s t r a t a cum Dacia T i­bissana, amazt Heilenbach József, ezt Helleubach György és Prónay László báróknak ajánlotta. Már egy évvel előbb 1769-ben egy másik müve is látott napvilágot : Conspec­tus históriáé Hungaricae a prima gentis ori­gine ad memóriám u o s t r a m productae, de csak első része, második része 1772-ben jelent meg. Ez oly ked­vezőn fogadtatott, hogy azt gr. Battyány József, bíboros hercegprímás, méltóságába való beiktatása alkalmával a meg­jelent vendégek közt ajándékul osztogatá szét, a kormány pedig kézikönyvül való használatát a kir. tanintézetekben is megengedte, amiért is már a szerző életében több kiadást ért. Előttünk háromféle kiadás fekszik 1769., 1775. és 1778-ik évekről. Egyéb müvei, — több értekezésein kivül, melyeket

Next

/
Thumbnails
Contents