Rosenauer Károly: A Beszterczebányai Á. H. Ev. Gymnasium története. Besztercebánya 1876.
III. A beszterczebányai ev. egyház és iskola üldözése, 1674-1678.
63 emeltetett, hogy halottjai számára sehogy sem bír tisztességes temetést kieszközölni, s hogy a holttestek, melyek ennek következtében a házakban hosszabb ideig hevernek, a meleg időjárás miatt gyorsan átmenvén rothadásba, a közegészségre nézve ártalmasan hatnak; végre hogy az iparosok és más polgárok e kegyetlen bánásmódot tovább tűrni nem akarván kivándorolni szándékoznak. A városházáról ünnepélyes küldöttség menesztetett a jezsuita superiorhoz, hogy ezt emberségesebb eljárásra rábírja; de ez hajthatatlan maradt, s csak azon expediensre utalt, hogy oly halottak számára, kik utolsó perczeikben át nem tértek, más temető jelöltethetik ki. Ennek következtében az evangélikusoknak a város falain kívül a Szent lélek temploma tőszomszédságában fekvő városi kert jelöltetett ki temetési helyűi, mely mostanáig is az ev. egyház birtokában van.') Azonban már Jun. 10-én újólag keserű panaszokra fakadtak az evangélikusok, hogy halottjaikat, vadállatok módjára kénytelenek elásni — hogy nem csak a czébek a koporsó elkísérésétől el vannak tiltva, hanem bárki ezt tenni meri, tetemes pénzbirsággál sujtatik, — s hogy már a temetési helyűi nekik kijelölt kert használatától is meg vannak fosztva. Ismét küldöttség indult a superiorhoz, azt meglágyítandó; de újra hasztalanúl. A snperior kinyilatkoztatta, hogy ő a temetésre nézve három esetet külömböztet meg: a kik végperczeikben megtérnek, tisztességesen fognak eltemettetni, még pedig a kath. temetőben; a kik halálos ágyukhoz jezsuitát hittak, ha azután nem is tértek meg, szintén tisztességesen temettethetnek el, de valamely más helyen; a kik azonban ezt sem tették, azok temetésénél nem szabad harangozni, s hulláikat azon helyre kell elásni, mely az előbb említett kerttel átellenben fekszik, s melyben gonosztevők, koldusok, és zsidók testei szoktak eltakaríttatni. — Szept. 17-én az evangélikusok kinyilatkoztatták, hogy minden egyezés, mely a jezsuitákkal köttetik, utólag hiúnak és hiábavalónak bizonvodik be, s hogy ezekkel szemben semmi modus vivendi nem tálálható; hogy most már házasságra sem léphetnek, csak azon esetben, ha a jezsuitáknál előbb meggyónnak, kath. rítus szerint az úrvacsorához járulnak, s ily módón tehát kath. hitre áttérnek. Egyszersmind benyújtották a hatóságnál írásba foglalt panaszaikat, azon kérelemmel, hogy ezek az épen ekkor a felső megyék egyházait látogató s vizsgáló királyi biztosokkal közöltessenek. Ezen irathoz következő esetek hitelesített elbeszélései vannak mellékletül csatolva: Tischler János polgárnak liolttetemei ipja, Peck Tóbiás házi keltjében tétettek sírba, melynek kiásásához nem volt szabad a sírásóknak eszközeiket sem kikölcsönözni; ez történt 1674. Máj. 17-én, délután 4 órakor. — Május 20-án Quendl Mihály polgár teste harangszó és kiséret nélkül néhány fölfogadott paraszt által a városból kivitetett s az országút mellett hevenyében ásott gödörbe tétetett; mivel azonban az ásók félemükből eredett sietségükben a gödröt szűknek csinálták volt, a holttestet újból ki kellett venni, s a sírt utólag kitágítani. 2) Junius 25-én hasonló módon temettetett et Gall Mátyás 1) E temetőben még most is vannak gyümölcsfák, melyek e hely hajdani rendeltetésére visszautalnak. 2) Quendl Mihály a halálos ágyánál megjelent jezsuitának, ki térítő kísérleteinek azon fenyegetéssel akart súlyt kölcsönözni, hogy holtteste mint valami baromé („Vieh") fog
