Holuby József: A régi zsolnai ág. hitv. evang. egyházközség történetének rövid vázlata. Budapest 1910.

A régi zsolnai ág. hitv. ev. egyházközség történetének rövid vázlata

21 ruhákkal és ékszerekkel, hűen összeírni és gondozni és hogy semmi el ne vesszen, el ne idegenítessék, avagy meg ne fogyatkozzon, arra ügyelni. És hogyha némely ilyen föld, rét, malom és birtok lefoglalva volna, a politikai hatóságot ezek visszaadása iránt megkeresni. Ötödször: A lelkészeket és egyházi rectorokat minden jogtalanság és sérelem ellen, a törvények értel­mében megvédeni; mert hiszen tőlük veszik át a cen­sust; mihez törvényszékre és törvényes bizonyítékokra lesz szükségük. Hatodszor: Az istentiszteletek és szertartások egy­ségét, egyedül az alba kivételével (melynek, mint közömbös tárgynak viselésére a magyar lelkész urak, bizonyos és nyilvánvaló okokból, nem kényszeríthetők), mindezen egyesült egyházakban vezessék be és tartsák meg; a mi máskép nem vihető keresztül, legfeljebb egy és ugyanazon Agenda bevezetésével. Az ünnepna­pok ünnepléséről és melyek tartandók meg: erről már az esperességeknek (contuberniák) régebbi megállapo­dásai léteznek. Hetedszer: A superintendens kötelessége megvizs­gálni a hitjelölteket, kik erre koruknál és erkölcseik feddhetetlenségénél fogva képesítettek és kerületéhez (diocosiséhez) tartoznak, vagy abba meghívatnak, magá­hoz vévén a legközelebbi Inspectort 1 és esperest és egynéhány szomszéd lelkészt és ha alkalmasaknak találtattak az egyházi szent szolgálatra, a wittembergi egyház szertartása szerint felszentelni és őt saját és 1 Ebből világosan kitűnik, hogy ama inspectorok, mint a super­intendensek helyettesei, magok nem ordinálták a jelölteket, hanem ha a superintendenshez közel laktak a jelöltek vizsgájánál ós felszentelé­sénél, néki assistáltak.

Next

/
Thumbnails
Contents