Argay György: Minden lehetséges a hívőnek : Egy evangélikus templom története. A temesvári evangélikus templom története. Temesvár 1939.
Nem mulaszthatom el, hogy az adományok hosszú sorából ki ne emeljek néhányat. Szemléltetni akarom ezzel azt a lelket, amely gyülekezetünk tagjait ennél a munkánál eltöltötte. Bár nem a gyülekezet teljesítményéhez tartozik, de mégis meg kell említenem az egyetlen adományt, amely kívülről jött. Ez Temesvár városának az 50.000"— lejes segélye. Nagy segítség volt. Nagyon hálásak is vagyunk érte, mert lehetővé tette, hogy a templomon tökéletes munkát végezzünk. Illesse érte köszönet városunk derék vezetőségét, de első sorban Dr. Jieran Emil polgármestert, akinek megértése és nagylelkűsége ezt a hathatóst segítséget egyházunknak juttatta. Irántunk való jóindulatát azzal is megmutatta, hogy Dr. Warth alpolgármesterrel együtt megjelent a templom szeptember 10.-i felszentelési ünnepélyén is. Ezért a nemes és szép gesztusért hálás neki az egész gyülekezet. Másik kiemelkedő adomány a nőegylet 10.000'— lejes adománya. Nem is annyira az összegeszerüsége, mint inkább a készség miatt, amellyel adták. Bizonyság volt ez arra, ahogy asszonyaink mennyire a szivükön viselik az egyház ügyét s hogy annak szebb jövőjéért, velünk férfiakkal eg/ütt vállvetve akarnak dolgozni. Erdeme ez első sorban Anwender Henrikné elnöknőnek, aki a nőegyletben ezt a evangélikus szellemet ápolja és fentartja. A nőegylet áldozatkészségéből került a templomszentelés napján az oltárra néhai özv. Dokupil Istvánné után befejezetlenül maradt művészi kivitelű oltárteritő, amelyet még utoljára emlékül akart csinálni az egyháznak, de a halál megakadályozta, hogy azt be is fejezze. Mozgalom indult meg asszonyaink között abban az irányban is, hogy a kopott és az új templomhoz már sehogysem illő oltári szőnyeget újjal cseréljék fel. Legyen Isten áldása jószándékú munkájukon! Meg kell emlékezni egy ismeretlenül maradni akaró testvérnönkről is, aki átmenetileg, amíg a felajánlott adományok mind befolynak, 50.000'— lejt bocsátott az egyház rendelkezésére, minden ellenszolgáltatás nélkül. Ez a segítség a legégetőbb szükség idején jött és az egyháznak felejthetetlen szolgálatot jelentett. Az Ür áldja meg érte ! Nem volna a ragyogó példák sora teljes, ha megfeledkezném a vasárnapi iskolásainkról. Mert a gyülekezet munkájában ők is egész szívvel vettek részt. A kicsinyek gyülekezete párhuzamosan gyűjtött a felnőttek gyülekezetével s ennek az eredménye volt az az 1630'— lejes adomány, amit aranykönyvünk legszebb lapjára kellene irni. Itt is azonban az első helyre kellene állítani az újkisodai vasárnapi iskola teljesítményét. „Az újkisodai vasárnapi iskolások szabadidejükkel, ügyességükkel, szorgalmukkal és más Istentől kapott tálentumokkal egy éven át sáfárkodtak, hogy ők is résztvegyenek a közösség munkájában. Hitük és az Ür Jézus iránt való nagy szeretettől áthatott munkájukat a jó Isten megáldotta. Munkájuk eredményét: 740 lejt, ezennel ők is leteszik a templom szent oltárára". Ez hét külvárosi proletár gyermek teljesítménye volt. Az egyháztarács könnybelábbadt szemmel olvasta levelüket. Az Ür Jézus szemében biztosan ez volt a legnagyobb adomány. Csak egy néhány kiragadott példa. Mint ezek, úgy a többi adomány is sok sok szeretetről és megható hithűségről beszél. Mindegyik méltó arra, hogy az egyház aranykönyvében megörökitsük, mintahogy azt egy korábbi közgyűlésünk el is határozta. 7
