Czipott Géza: Emléksorok a szentgotthárdi … ev. templom felavatásának alkalmából, 1912. Szentgotthárd 1913.

I. Tomka Károly

I. Tomka Károly. 1908-ban, szeptember végén történt!... Amikor „még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldéi a nyárfa az ablak előtt".. De már nehéz a lég, ködös a határ. Zúg a bús őszi szél; mindenik zúgására elválik ágától egy sárga falevél, elhull, megszárad egy virág... S a hulló falevélben, hervadó virágban az elmúlás- a nak fájó érzete rezgi által keblünket, hogy az őszi virágokkal együtt mi is hervadunk, „elhullunk mi is mindnyájan, mint a fáknak levelei." A földi vándor, ha már megvívta az élet harcát, Ízlelte a múló örömöt, ivott a keserűség ürömpoharából, reménylett és csalódott sokszor, meghordozta a nyárnak hévségét és terhét, miként a megfáradt természet ő is pihenni tér ősszel. Pihenni tért ősszel, 1908 szeptember végén, a természeti szépségektől gazdagon megáldott termékeny Lapincsvölgyének egyik kimagasló alakja, az ókörtvélyesi gyülekezetnek neves lelki pásztora, az Úrnak egyik kedves szolgája, Tomka Károly ev. lelkész is, miután ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte. S akkor a bús őszi szélben egy árván maradt gyülekezet fájó keserve bánatos összhangban olvadt össze a zsoltáríró panaszló jajszavával: „Az én napjaim hasonlatosak lőnek az elhanyatlott árnyékhoz, én mint a fü megszáradtam. Te pedig Uram mindörökké megmaradsz és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre! Azért te felkelvén könyörülsz a Sionon !" Az ő emlékének kívánunk adózni ma, amikor hálatelt szívvel örvendezünk a Mindenható előtt: — „mely igen szerelmetesek a te hajlékaid óh seregeknek ura, az úrnak pitvariba való menetelnek kívánsága miatt elfogyatkozik az én lelkem" — s lélekben felkeressük az ókört5