Kruttschnitt Antal – Vásárhelyi Pál: Isten zarándokai : A soltvadkerti két testvéregyház hőskorának története. Budapest 1937.

4 eledel után áhítoztak, de az akkori zavaros, a protestánsokat üldöző korszakban minden ebbeli nemes igyekezetük és fáradozásuk siker nélkül maradt". Ennek dacára evangélikusok és reformátusok „egyházi ügyeik kívánatos előbbrevitele céljából", mint jó atyafiak összefogtak, minden dolgaikban együttesen jártak el és már 1747-ben, a mai református templom telkén fából: oratóriumot azaz imaházat építettek. Ez a szerény faépület iskolául is szolgált és a tanítói — előkönyörgői állást megszervezve azt a Németországból származott Huver Jánossal töltötték be. Sajnos anyagi és valláserkölcsi emelkedésüknek nem sokáig örülhettek. Az igénytelenségében is drága hajlékot, melyben pedig annyi bátorítást és vigaszt nyertek a kezdet úttörő nehézségei közepette, a vallásos elfogultság megirigyelte tőlük és Patatits nevü kalocsai püspök 1748 április 26-án a még teljesen nem is kész imaházat és iskolát „Keczel és Akasztóról toborozott gyülevész haddal, egy pesti szolgabíró vezényletével, a földesurasság legnagyobb sajnálatára és vadkerti alattvalóinak legbensőbb szomorúságára lerombolta és elpusztította". E miatt német protestáns híveink közül sokan annyira elkeseredtek, hogy itt hagyták oly sok áldozattal épített fészküket, elvándoroltak és helyükbe azután róm. kath. magyarokat telepítettek. Az itt maradottak azonban, bár sem imaházuk, sem templomuk nem volt, híven és törhetetleniil kitartottak hitük mellett. A szigorú tilalom ellenére, akárcsak az őskeresztények, az éj leple alatt, zárt ajtók mögött gyülekeztek össze istentiszteletre. Miután tanítójuk elűzetett, maguk közül választottak egy Kahm Miklós nevű embert, a ki a magánházaknál nagy félelemben tartott áhítatokon imádkozott és olvasott fel bibliát. Az üldöztetés e szomorú emlékű korából maradt fenn egy kedves emlék a nép ajkán. Hogy tudják, hol lesz a legközelebbi titkos istentisztelet, annak a háznak az oromfalára egy zöld ágacskát tűztek s a hitsorsosok köszönés helyett azt súgták egymásnak: „der Busch ist beim Euler oder Frittmann drausz" (az ág az Eider vagy Frittmann házán van kitűzve). Ez így tartott körülbelül négy évig. Ekkor állhatatos szívóssággal újból tervbe vették evangélikusaink és reformátusok egymás közt ima és iskola-ház építését. Folyamodtak engedélyért földesurukhoz, a ki azt bár nem ellenezte, meg