Sántha Károly: A sárszentlőrinci ág. hitv. evangélikus egyházközség története. Szekszárd 1910.

B) Vallásos egyházi viszonya

24 zetben megfoganatosítani, kifejleszteni, gyámolítani, kezdettől fogva érvényesen csak azoknak volt szabad, kik az egyháztól arra meg voltak bízva. Érzik e hitközség hívei, hogy más törvények, mint amelyeket törvény szerint országosan egybegyűlt zsinati kép­viselők alkottak, egyházunkban érvényesek nem le­hetnek. Érzik, hogy az igy megalkotott törvényekhez (1891—1893. zsinat) teljes erejökből ragaszkodniok szent kötelesség. c) Magyarhoni négy egyházkerületünk egye­temes gyűlésére nézve. Tudják ezen gyülekezet hívei, hogy egyházi egyetemes gyűléseink képezik azt a középpontot, melyben zsinati törvényeink foga­natosítására nézve az egyes egyházkerületekben szük­séges összhangzás és lehető egyöntetűség eszközöltetik. d) Egyházkerületi gyűléseinkre nézve. Ezen egyházközség is tudja, érzi azt a szükséget, mely sze­rint kell, hogy egyházkerületi gyűléseink legyenek; azaz: egyházkormányhatóság, mely háztartása köré­ben az egyetemes gyűlésen szerzett összhangzatnál fogva, a zsinati törvények értelmében határoz és határozatait egyházkerülete által végrehajtja. e) Egyházmegyei gyűléseinkre nézve. Meg van győződve ezen egyházközség, hogy azon egy­házmegyének közönsége, melyhez tartozik, mint az egyházkerület kiegészítője, a kerületi gyűlés határo­zatainak kivitelében intézkedik és intézkedéseit egy­házmegyei elöljárósága által foganatosítja. f) Gyülekezeti konventjére nézve. Kétségkívül egyházi autonom iája becsben tartásánál fogva szent kötelességének tartja e gyülekezet is, hogy ennek minden egyes tagjai magukat a közzsinatokból, egye­temes gyűlésünk, egyházkerületünk, egyházmegyéink utján hozzá származott utasításokhoz önként, szorosan alkalmazni tartoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents