Mesterházy Sándor: A nemes–pátrói ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyházközség története. Csurgó 1903.

V. Az anyagyülekezet megalakulása és virágzásnak indulása.

— 31 — ott a falu közepén, az uj harangláb mellett, 8 öl hoszszuságban, 5l|2 öl szélességben és 2^2 öl magasságban sárrekesztésből, zsupptetővel, torony nélkül. — Szükség és takarékosság által vezéreltetve a mi fát a régi templomból felhasználni lehetett azt beleépítik az újba ; igy azt a feliratos gerendát is, melyről az 1731-ben épített templomról szólva már megemlékeztünk. Felszenteltetett pedig az Ur dicsősségére emelt ezen szent ház az 1803-ik év szeptember havában „T. Ballier István p. szt. királyi és T. Ritzinger Pál pátrói prédikátorok által számos Hallgatóság jelenlétében". A külső haladást azonban, mint ezt ez emberek élete annyiszor bizonyítja, — nem követi mindig a belső gyarapodás. így történt ez itt is. — Mig az Urnák ezen egyháza külsőleg épült, addig belsőleg bizonyos megállást, sőt hanyatlást mutatott.' — Maga a lelkipásztor, aki pedig akkora lelkesedéssel indult el apostoli utján, megfeledkezik hivatásának magasztos voltáról, közönséges bűnökbe, mértéktelenségbe stb. sülyed; minek folytán kénytelen hivataláról lemondani és magán életbe vonulni, honnan azonban nem sokára az eőri-szigeti hivek hivják el őt lelkipásztoruknak. — Az irás szavai; „Megverem a pásztort és elszéledesnek a nyájnak juhai", már már teljesedésbe mennek itt is. (Máté 26. 31.) — Ritzinger Pál lelkész után Ritzinger Adám tanitó is távozik a gyülekezetből. A gondnokok a számadási könyv tételeit hiányosabban vezetik, mint eddig. A hivek erkölcseiben is eldurvulások jelei vehetők észre. De a gondviselő Isten nem hagyja el népét itt sem. Küld számára Boros István lelkész és Sas yános tanitó személyében férfiakat, kik a kissé hanyatlott gyülekezetet, Isten segedelmével, virágzásnak állapotjába juttatják. Boros István, ki Zalavármegyében az 1774-ik évben született, tanulmányait szülőfalujában, azután Cséhkuton és Sopronban elvégezvén, lelkésszé avattatott 1799-ben. Miután a zala-istvándi gyülekezetben előbb mint káplán, utóbb pedig mint rendes lelkész öt évig működött volna, Pátróba jött az 1804-ik esztendőben.