Lukács István (szerk.): A Kemeneshőgyész–Magyargencsi Evangélikus Gyülekezet története : A templomszentelés 150. évfordulója alkalmából. Győr 1939.

150 év határkövénél

39 dőlsz, rá kell eszmélned arra, ami sok egyháztag lelkében forró óhajtásként él már évek óta, hogy a jubileumra a legszükségesebb javításokat el kell végeztetni templomunkon! Melyek ezek a javítások? — kérdezed. Nézd, földes a padok alja. — Le kell padlóztatni. — Rosszak a padok. — Üj padokat kell a földszintre készíttetni. A lenti jó padokból a karzatbelieket kell kijavíttatni. — Hatalmas oszlopokat újakkal kell kicserélni. — Rossz a mennyezete, ezt is tartóssá kell tenni. — Lépcsőfeljárók veszélyesek. Ki kell őket cserélni stb. Egyszóval templomunk belsején a legszükségesebb javításokat el kell végezni! Ez lesz a legszebb kifejezése annak, hogy hálát érzünk Isten és őseink iránt az elmúlt 150 esztendőért és hogy felelősséget érzünk utódainkkal szemben az elkövetkező 150 esztendőért! Ha érzed ezt a hálát és felelősséget, akkor tervünket nemcsak helyesled, annak megvalósítását akarod, hanem adományoddal támogatod is! Mekkora adományról van szó? — kérdezed. A szívből jövő adomány nagyságát sohasem lehet megszabni. De ha mégis számítani akarunk, úgy látjuk, ha mindenki megajánlaná csak egy évi egyházi adójának a pénzrészét, akkor összejönne a renoválás költsége. Azt mondod, rossz esztendő volt, nincs pénz erre! Tekints csak önmagadba, s vedd számon, mi mindenre van pénz nálad! És mennyi van csak a szórakozásaidra! Sok hívőnktől nem kérnénk többet 150 évre szóló befektetésként, csak amit egy napi szórakozására kiad néha! Az életben mennyiszer ad sok dologra az ember! Mikor a templomodra életedben egyszer kérnek jubileum alkalmával, csak tudsz rá adni?! Különben is ide elsősorban nem is pénz, hanem szív kell! Szív, amely hálát érez a múltért és felelősséget érez a jövőért!