Pálmai Lajos: A győri evangélikus szeretetház története 1883-1933. Győr 1933.

24 Sokáig tartott az árvaság. De az élni akarásnak jelei már korán mutatkoztak. Dr. Fischer Gyula felügyelő és dr. Dukavits Vilmos szeretetházi bizottsági elnök 1920 jún. 11.-én tartott bizottsági ülésen már az újra való megnyitás gondolatát vetették fel. De az egyre fokozódó drágaság és pénztelenség miatt még nem volt az lehetséges. A háborús időkben folytak be kegyes adományok: Kozma Imre hagyatékából 27.549 K, özv. Peregi Mihályné 1000 K, özv. Schuszter Pálné 1000 K, Relle Mátyás 500 K. De ezek is a több százezerre rugó hadikölcsönök sorsára jutottak. Az idők jobbrafordultával azonban nem késett az egyházközség a Szeretetházat újból megnyitni. 1925. év szept. 1.-én benépesültek újra helyiségeink. Az internátusba kellő számú növendék jelentkezett, öregek, árvák elfoglalták előbbi helyüket. De most meg az intézet belső vezetése állított nehézségek elé bennünket. A trianoni igazságtalanság elszakította tőlünk ősi városunkat, Pozsonyt s vele az ev. diakonissza anyaházat. Idegen állampolgárokká lettek diakonisszáink s az ottani vezetőségnek nem volt többé módjában hozzánk, előbbi állomásukra nővéreket küldeni. Csak hosszas tárgyalás után tudtuk kieszközölni, hogy Pozsony elbocsátotta s végleg átengedte a győri Szeretetháznak Mórotz Katalin nővért. Ezek a nehézségek érlelték meg bennünk azt az elhatározást, hogy Isten segítségével magunk indítjuk meg Csonkamagyarországon a diakonisszaképzést. Mivel erre a célra meg tudtuk nyerni vezető nővérül, később főnöknőül régi, kedves nővérünket, Huber Etelkát, komoly elhatározással, Isten nevében megnyitottuk 1926. év szeptember havában 6 jelentkező fiatal hajadonnal a diakonisszaképző intézetet.