Pálmai Lajos: A győri evangélikus szeretetház története 1883-1933. Győr 1933.
15 tudta teljesíteni kérésünket, de kedvező ígéretet kaptunk a jövőre nézve. Időközben a Szegény és Árvaintézeti bizottság elnöke, Bálint Mihály lemondott, utódául Wölfel Pált választotta meg a gyülekezet közgyűlése. Dr. Zwickl Gyula pedig önként vállalkozott az orvosi teendők ingyen való elvégzésére. Az árvaház építése ügyében kiküldött bizottság munkája lassan haladott előre, mert sem megfelelő hely, sem a szükséges összeg nem állott rendelkezésre. Pedig a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált a szük és alkalmatlan helyen. Egy látogatásom alkalmával tett elszomorító tapasztalataimat előadtam a legközelebbi pénzügyi bizottsági ülésen s az elnökség lelkiismeretére apelláltam, hogy a lehetetlen helyzeten valahogyan segítsen. Dr. Fischer Sándor felügyelő igen szívére vette felszólalásomat s másnap korán reggel már a lakásomon volt s egy iratot tett elém: itt van az új Szeretetház. Az irat egy nyilatkozat volt Bálint Mihálvtól, melyben kijelenti, hogy végrendeletében a gyülekezetnek hagyományozott 60.000 koronát azonnal rendelkezésre bocsátja az új árvaház építésére. Csodálatosak az Istennek utai. Ami a szegényasszonyt arra indítja, hogy öszszekoldult filléreit odaadja a nálánál talán még szegényebbeknek, — ugyanaz az érzés egy munkában eltöltött élet gazdag eredményét egy kézvonással beleépíti egy ház fundamentomába! Lehet-e ez más érzés, mint a Krisztusban mindeneket egyesítő szeretet, lehet-e az ilyen adományokból épült háznak más a neve, mint Szeretetház!? Bálint Mihálynak többi nagy hagyományait elsodorta a háború zivatara, de a Szeretetház él, fejlődik, jubilál és megőrzi nagylelkű alapítójának emlékét mindörökre. Most már gyors tempóban indul meg az építkezés. A lelkészek felajánlják a Rába partján levő kert-