Vértesi Zoltán: Magyarbóly ev. egyházközség és filiái története. Pécs 1940.
X. A mohácsi evangélikus missziói egyház rövid története
167 házmegyei, majd 1939. egyházker. gyűlés 70 p. a., az egyházkerület is jóváhagyja. 5. A missziói egyház története Oberndorf Elek missziói h. lelkész működése alatt. D. Kapi Béla püspök úr 1937. szept. 1-től, Oberndorf Elek magyarbólyi s. lelkészt küldte ki Mohácsra, missziói s. lelkészi minőségben. Oberndorf szept. 12-én mondotta el Máté 9, 1—8 alapján, beköszöntő beszédét, a mohácsi ref. templomban. Utána Vikár ref. lelkész I. Tess. 5, 12-vel helyezte a missziói gyülekezet szívére első lelkészét, s meleg szeretettel küldte társát, az ő nyáját elhagyni készülő evangélikus testvéri közösség közé. Azután Ihrig Dénes ev. presbiter monOberndorf Elek mohácsi h. lelkész. dott meleg köszönetet, a dunántúli ev. egyházkerület püspökségének, hogy áldozakészségével lehetővé tette, e missziói egyház megalakítását, a helyi ref. egyháznak, hogy ev. híveinket is szeretettel gondozta, majd az új lelkészhez fordult, hogy komoly szavakkal szívébe vésse, mit várnak tőle az ev. hívek; azt mondta: „pásztort várnak, ki a nyáj előtt jár tisztaságban, önzetlenségben és szeretetben, tudásban és emberi méltóságban, de