Vértesi Zoltán: Magyarbóly ev. egyházközség és filiái története. Pécs 1940.

VIII. Borjúd község jelenlegi fekvése, lélekszáma, továbbá keletkezése és régi lakói

131 megvettek egy szalmafedeles polgárházat, majd meghívták Ivándárdáról tanítóul Bissinger Miklóst, ki állását 1895. jún. 29-én foglalta el. Később, Bissinger betegeskedése idején, mint segédtanító itt működött a Murgáról jött Klein György, kit Bissingernek 1873. jan. 29-én, 63 éves korában való elhunyta után, egyhangúlag rendes kántortanítóul választottak. A tanító javadalmakat megjavították. A legelő rendezésnél, a tanító használatára 5, a gyülekezet részére pedig 2 hold szántóföld és 2 hold erdő jutott, melynek megszerzésénél különösen Lafferthon Henrik szerzett érdemeket. 1875-ben, temető céljára, egy nagyobb terület jutott a gyülekezetnek, melyet ugyanezen év május 19-én, Roykó lelkész szép beszédben áldott meg és adott át rendeltetésének. Ezután sok viszály, harc és egyenetlenség dúlta fel, a szépen fejlődő gyülekezet békéjét. 1870. év elején, több ref. vallású szintén németajkú család költözött a községbe, kik jogot formáltak az ev. leányegyház vagyonához. Roykó lelkésznek ama kísérlete, hogy oly szerződést kössön a két prot. fél között, mint Magyarbólyban és Ivándárdán, a reformátusok miatt nem sikerült. Erre az evangélikusok szabad kitérést ajánlottak a reformátusoknak, hogy t. i. csatlakozzanak egy szomszéd ref. egyházhoz, ámde a reformátusok, az ev. egyház keretében akartak megmaradni. Közben szükségessé vált, egy rendes templom, iskola és tanítólakás megépítése, melynek költségeihez a reformátusok nem akartak hozzájárulni. Az esperesség azonban kimondotta, hogy kötelesek ehhez hozzájárulni, ha az ev. egyház keretében meg akarnak maradni. Reich Károly főhercegi építésszel el is készítették már a tervrajzot, s az építést is elhatározták, de kivitelre egyelőre nem került sor. 1877-ben, egy borzalmas jégverés ugyanis elpusztította az egész termést és nagy szegénység szakadt a hívekre. A régi szalmafedeles egyházi épület omladozó félben lévén,, megvették 1075 forintért tanítólakás céljára a szomszédos házat, melynek átalakítási költsége ismét sok kellemetlenségnek és viszálynak lett okozója. A sok pereskedés és fellebbezések után az egyházi törvényszék ítéletében úgy döntött, hogy a panaszosok a felmerült költségeket közösen tartoznak viselni. Majd 1879-ben, a reformátusok panaszára egy közös prot. bizottság szállt ki a helyszínre, s ennek jelentése után a felsőhatóság kimondotta, hogy miután az első években a 19 ev. csa9*