Vértesi Zoltán: Magyarbóly ev. egyházközség és filiái története. Pécs 1940.

VII. Ivándárda község jelenlegi fekvése, lélekszáma, továbbá keletkezése és régi lakói

116 3. Geyer Sándor tanító 1859—1895. Karsay püspök egy­házlátogatása. Tanítólak és új iskola építése. Schaumburg­Ltppe hercegi uradalom adománya. 1859-ben, Bissinger tanító Borjádra választatván, hivatalá­ról leköszönt, s helyébe az alsónánai születésű Geyer Sándor választatott meg Bajáról. 1861, ápr. 14-én, kezdték meg a tanító­lak és iskola építését, mely okt. 20-ig el is készült. Úgy ez is­kola, mint a templomépítéshez a gyülekezet, mely akkor még csak 250 lélekből állt, más segítséget nem kapott, mint a Gusz­táv Adolf egylettől 85 forintot. Midőn 1868-ban, Karsay Sándor püspök egyházlátogatást tartott, az akkor felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint, püspök úr és a helyi lelkész, Roykó is, a leg­Geyer Sándor ivándárdai tanító. nagyobb dicsérettel szóltak Ivándárda fíliáról, mely ev. hithűség, összetartás és áldozatkészség tekintetében, minden gyülekezet­nek mintaképül szolgálhat. Roykó, később Kottler lelkész és Geyer tanító buzgó veze­tése mellett a filia lélekszámban, erkölcsi és anyagi jólétben, folyton-folyvást növekedett. 1870-ben, a Schaumburg-Lippe her-

Next

/
Thumbnails
Contents