Schmidt K. J. – Markusowszky Sámuel – Ebner Gusztáv – Freuszmuth Frigyes: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története II. rész (Pozsony, 1906)
I. A papok életrajzai. Irta Schmidt Károly Jenő. Fordította Hamvas József - A papok életrajzai - 1. Német papok
Jénában 1), 1688 október lO.-étől Wittenbergában tanult 2), 1692 szeptember 3.-án, amint Danninger írja, 200 forint ösztöndíjjal újra külföldre ment, de hogy hová, nem tudjak. A Krumbholtz-féle zavarok alatt segédlelkész lelt és ezen állásában 1694 április 24.-én megerősítették. Első beszédét ez év augusztus 24.-én mondta. Vibeg és Krumbholtz pártja eleinte bizalmatlanul és ellenkezve fogadták, mig az 1697 március 27.-én kelt egyességgel adjunktusi állása megszilárdult. 1706 május 10.-én szentgyörgyi pap lelt s innen 1710 július 29.-én Segner helyére Pozsonyba hívták vissza. Itt működött 1721 május 18.-án bekövetkezett haláláig. Nőtlen volt és csendes visszavonultságban élt leánytestvérével. A tudós férfiú értékes könyvtárát 1736 július 25.-én kelt határozat alapján a gyülekezet 1200 forintért vette meg és ezzel vetette meg a líceumi könyvtár alapját. Gleichgrosz hagyatékából való a kézirattárban levő kéziratu görög evangéliom is, melyet ő Rayger Károly dr.-tól örökölt, kinek ezt görög iskolatársa, Maurokordato adta ajándékba. Gleichgrosztól két értekezés jelent meg nyomtatásban: „Quaestiones nonullae ad illustrandam históriám passionis dominicae", Augsburg 1687 és „De Ebraeorum re militari", Jena 1690. GÖTZ ANDRÁS magiszter 1590 április másodikán született Schlüchternben, Kassel kerületben. Atyját Jánosnak, anyját Katalinnak hívták 3) Götz tanulmányainak menetét nem lehetett kideríteni. 1615 augusztus 4.-én avatták föl Regensburgban 4), mint Jörger Ferdinánd kreusbachi, alsó ausztriai 5) úr udvari papját. Később Magyarországra jött és Vasmegyében volt pap. De az ifjú Bat*) Haan, Jena hungarica pag. 33. 2) Bartholomaeides, Johannes Ladisl., Memoriae Ungarorum etc. pag. 190. 3) Keresztelési anyakönyv Schlüchternben. 4) Regensburg város levéltárában. V. ö. Jahrb. d. Gesellscb.f. d."Gesch. des Protestantismus in Österreich. 16. évf. 218. 1. 5) St. Pölten mellett fekszik. — V. ö. Jahrb. d. Gesellsch. f. d. Gesch. des Protestantism. in Österreich. 24. évf. 132. 1. A Pozsonyi Evang. Egyház Története. II. 3