Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)
II. A reformáció első nyomai Pozsonyban
vényvégrehajtási esetek csekély voltát, hogy csak ijesztésül hozták meg a törvényt, hiszen a királyság és az egyház létalapjait féltette, hanem magyarázható az emiitett körülmény igenis azzal, hogy Magyarországon nem igen akadt 1526 előtt olyan ember, ki magát nyiltan lutheránusnak vallotta. Maga Luther sem akarta, hogy hívei magukat ő utánna nevezzék. A „lutheránus" elnevezést Eck használta először gúnyosan 1519. végén és az 1521. jan. 3. kelt pápai bulla szintén gyalázó, megbélyegző célzattal használja a lutheránus elnevezést. Azon Husziták, kik Pozsonyban mindenesetre voltak még a XVI, század elején is; azon vallásilag teljesen közönyös elemek, melyek a humanistikus műveltség hatása alatt az egyház tekintélye előtt meg nem hódoltak; azon érdekeltek, kik a zavarosban valami haszonra számitottak; végül azok, kik igaz benső meggyőződésből várták az egyház újjászületését, csak úgy nevezhették magukat lutheránusoknak, ha ez nem járt volna semmi veszélylyel vagy pedig a veszély tudatában a vértanúhaláltól nem riadtak volna vissza. A mohácsi vész előtti időben tehát mindazon fentebb emiitett elemek várakozó álláspontot foglaltak el s megmaradtak külsőleg az egyház hiveinek, várva az idők kedvezőbb fordulását. Addig is azonban közelednek egymáshoz azon különböző elemek és a cselekvés idején mint egységes, összefort párt jelentkeznek. Az 1525. törv. IV. cikke azonban a legrosszabb eszköz volt a mozgalom meggátlására, mert egyszóval sem mondta meg, hogy kik értendők lutheránusok alatt. Mig egyizben Brandenburgi Györgyöt, a király nevelőjét, Mária királynét, a bányavárosokat, Sopron és Pozsony lakosságát tartja a közvélemény lutheránusnak, 1) máskor egy Szabó Viol nevű soproni polgárt sem tartanak annak, pedig az utóbbi egy ideig magamagát is annak vallja, a böjt meg*) Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából. Szerkesztették Bunyitay Vince, Rapaics Rajmund, Karácsonyi János. I. k. 270 1.
