Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)
XIII. A pozsonyi evangelikus egyházközség újraalakulása
erőszakos eszközök útján volt ideig óráig korlátozható. A legelőkelőbb pozsonyi evangelikus polgárok emlékiratot dolgoztak ki és utasitották követeiket, hogy annak szellemében foglaljanak állást a soproni országgyűlésen, vállvetve a többi városi és megyei protestáns rendekkel. Az emlékiratot aláirták és pecsétjükkel ellátták: Auer Ernő János, Bürgler Gáspár, Kogl Gáspár, Purgstaller János Keresztély, Fischer Vilmos, Bauer Mátyás, Liebergott János, Roessler Farkas András, Reichhárd Lőrinc 1). E férfiak és velük együtt Pozsony egész évangelikus lakossága át voltak hatva a jövő rózsás reménységétől, nem kevesebbet gondoltak kivihetőnek, mint hogy újra birtokába lépnek majd a két templomnak, az iskoláknak, az egyházvagyonnak és a teljes vallásszabadságnak. Hanem a csalódás csakhamar bekövetkezett. Baj volt, hogy az országgyűlésen a követek táblájánál is kisebbségben voltak a megyék és városok küldöttei, a mennyiben 82 katholikussal 52 protestáns követ állott szemben; baj volt továbbá, hogy a főrendek közül már csak a Zay család és az indigénatus révén magyar főrendi joggal biró Kollonich család egy ága (Kollonich Ulrik) volt protestáns és végül baj volt, hogy a vallás kérdését, a csakhamar felülkerekedett szenvedélyesség következtében higgadt megfontolással tárgyalni nem lehetett. A pártok egymás irányában gyökeres átalakulást akartak megvalósitani, engedményekre egyik párt részéről sem lehetett kilátás, úgy hogy, ha a többségtől függött volna akkor a magyar protestantizmus sorsa, a Szelepcsényi és Kollonich járszalagán induló magyar főurak és főpapok a magyar protestantizmust kíméletlenül megsemmisítik. Az egyedüli szerencse a magyar protestantizmusra, hogy a császári udvar politikai okokból nem tehette magáévá a klérus álláspontját és kénytelen volt egy compromissum létrejöttén fáradozni, *) Markusovszky Sámuel, A pozsonyi ág. hitv. evang. lyceum története 105. o.
