Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

X. A pozsonyi evangelikusok küzdelme templomaik és iskolájuk megtartásáért

melyen a protestáns kisebbség eredménytelenül küzd a linzi béke elveinek megvalósításáért. A protestánsok sérelmeit a 13 északkeleti megye követei, kiket csak három főúr, Kollonich Keresztély, Nyáry Lajos és Berényi György, úgyszintén a szabad királyi és bányavárosok követei támogatnak, felküldik ugyan a királyhoz, ez azonban, minthogy az »evangelikus rend« kifejezést közjogilag helytelennek minősíti, a sérelmeket felbontatlanul visszaküldi. Erre az északi megyék követei elhagyják az országgyűlést és a nélkülök hozott határozatok szentesítése ellen tiltakoznak. Ezen obstructiónak eredménye az volt, hogy mind a két fél elkeseredett indulattal áll egymással szemben, bármi pillanatban készen arra, hogy valamely alkalmat a forradalmi fellépésre használhasson fel. Tetézte a kisebbség haragját a vita hevében a Wesselényi nádor részéről a protestánsoknak odavetett kicsinylő nyilatkozata: »Sohase emlegessétek a fegyveres kézzel írt törvényeket. Hol van Bocskay István, hol van Bethlen Gábor, hol Rákóczy György, kik foganatot reméltethetnének az erőlködőkkel ?" Kivívja azonban bámulatunkat Zriny Miklós horvát bán nyilatkozata, melyet a nála tisztelgő és a gyűlésből távozó protestánsoknak mondott: »A kegyelmeteken ejtett sérelem az én sérelmem, bár volna 100000 pápista mellett 100000 lutheránus és 100000 kálvinista harcosa a fejedelemnek, ők megmentenék együtt a hazát« '). A király és a clerus sem mehetett a végletekig a protestáns kisebbség elleni erőszakos eljárásában, mert 1663-ban kitört a törökök elleni háború s így közel volt a veszély, hogy a protestáns és nemzeti ellenzéket csupa elkeseredésből a török karjaiba kergetik. Ez a veszély szerencsére nem következett be, bármennyire óhajtotta is ezt a török és a parancsára az érsekújvári táborban ') Katona István, História critica XXIII. 814.