A lőcsei evangelikus egyházközség története : A reformatio 400 éves fordulója alkalmából kiad. az egyházközség. Lőcse 1917.

ISKOLAÜGY

129 gyiilése által meghatározott időben, vagyis május 1-től decem­ber l-ig. Lőcse evacgelikus anyaegyházához tartozik a szepesudvardi és kisvári (hradiszkói) leányegyház. Az elsőnek van elemi isko­lája egy tanítóval, amelybe évenkint átlag 20—22 tanuló jár nyolc hónapon át és minthogy szegény földmivelő szüleiknek a mindennapi munkában segédkeznek, a tanitás eredménye Schoch Konrád és utóda, Breuer Rezső tanitók igyekezete mellett is csak kielégítőnek mondható. A kisvári tanköteles 4—5 tanulónak ren­des iskolája nem volt és ezért néha a szepesudvardi iskolába jár­tak, máskor a ruszkini vagy durándi vándortanító oktatta őket heti néhány órában. Néhány év előtt ez is megszűnt, minthogy a helységnek nincs többé evangelikus lakója. A tanitók fizetését a megélhetés viszonyainak megfelelően, állapította meg az egyház s azt időről-időre emelte; kevés fizetés mellett leginkább természetben adott járulékokból és alapítványok kamataiból állott. így például az 1907-ben kiirt tanitói pályázat szerint járandóságai voltak: Alapfizetés 1400 K, lakbér 360 K, korpótlék, kerthasználat, fa- és kántori járandóság, stóla, Okoli­csányi-Zsedényi- és Herrmann Gusztáv-féle alapítványok kamatai; mindössze akkori értékelés szerint 2257 K. Azonban egyházunk a korral halad és lépést akar tartani a tanitók fizetése dolgában is; de mert anyagi helyzete nem birja el az állami tanitók fizetésé­nek arányát, a közoktatásügyi minisztériumhoz fordult az állami segély igénybevétele iránt. Midőn elemi iskolánk ezen utolsó korszakának életét és fej­lődését vázolva befejezzük, elismeréssel és hálával kell adóznunk azon vezető férfiaknak és tanítóknak, akik hűséges munkásságuk­kal és buzgalmukkal teljesítették egyházunk iránt érzett köteles­ségüket. Megemlítendő Putz Károly, Kupecz Lykurg, Szépréthy Ottó, dr. Nagy Árpád és dr. Alexy János mint vezető tanfel­ügyelők és különösen dr. Roth Samu, a kiváló szervező, aki rend­szeres módszertani meg nevelési értekezleteivel és jóságos irányí­tásával szerzett elévülhetlen érdemeket iskolánk érdekében. Az egyház hálája díszítette fel nagy iskolatermünket arcképével. A tanitók közül a fentebb emiitetteken kívül Seltenreich Gusztáv, Koller Sámuel és utóda, Kardeván Vilmos segédlelkész, a leány­osztályok vezetői. Ez utóbbit azonban egyházunk sajnálatára, a pesti evangelikus egyház elemi iskolájához hivták meg. Mint uj generatio működött hosszú időn át a lőcsei elemi iskola trium­í)

Next

/
Thumbnails
Contents