Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

II. FEJEZET. Iskolaépületeink

44 delemben irányadó szerepe volt. Szükségesnek látta ekkor kiadni: „A magyarhoni ágostai és helvét hitvallású evangélikusok szabad és nyilvános vallásgyakorlatát biztosító törvények "-et. 1860-ban bányakerületi superintendenssé választották; beiktatási ünne­pélye július 19-én volt. Szívén viselte a helybeli elemi iskola és gimnázium ügyét is. Tevékeny munkásságának eredménye lett a négyosztályú elemi iskola, a hatosztályú leányiskola és a teljes nyolcosztályú gimnázium. Egyúttal bölcs irányítója is lett ezeknek az intézeteknek. Nagy eréllyel munkálkodott azon is, hogy a gimnázium új épületet kapjon, ami sikerült is nagy össze­köttetéseinek és kellő fellépésének. Görgey István, egyházunk egykori syndikusa, főjegyzője, „Görgey Arthúr a száműzetésben" című könyvében megemlékezve Székács Józsefről, elmondja, hogy e kiváló férfiú hogyan jutott barátságba Benedek táborszer­naggyal, az ország akkori kormányzójával és hogyan sikerült kivinniök e két férfiúnak azt, amit József nádor, Mária Dorothea férje nem tudott kierőszakolni a bécsi hadügyminisztériumtól. A templom meg nem felelő környezetének eltávolításáért könyör­gött évtizedeken át a pesti gyülekezet. Görgey leírva, hogy Benedek hogyan látogatta meg Székácsot, így folytatja: (165.1.) „Midőn Szikács visszaadta a látogatást és ekkor Benedek huszá­rosán nekihajtott a politikai helyzet megbeszélésének — mert hiszen hangulatot készíteni s egyszersmind tájékozást nyerni volt föltett szándéka: Székács fölbátorítva múltkori sikere által, még egyenesebben nekihajtott azzal a tanáccsal: „Eszközölje ki, Kegyelmes Uram, hogy a protestánsokra ráküldött pátenst visszavegyék és ezzel megnyerte magának a magyarhoni pro­testánsokat, sok millió embert Magyarországon! És ha azon­fölül nekünk pestieknek itt a templomunk körül megteremti az „Insula Lutheranát" és eltávolítja az oltárunk mögötti szemét­dombot, akkor egy csapással a legnépszerűbb emberré lesz Pesten, a városi hatóságnál, valamint a közönségnél, felekezet különbsége nélkül." És azután megmagyarázta neki a dolgot, amelyről Benedeknek eddig halvány fogalma sem volt. — így valósult meg az „Insula Lutherana". Az iskolák tanárairól és tanítóiról is atyai szívvel gon­doskodott, mert 1200 frt fizetést eszközölt ki számukra, ami abban az időben feltűnő jó ellátás volt. Ö a tanítókat mente­síteni akarta az anyagi gondoktól, hogy teljesen hivatásuknak élhessenek. Ifjú korában költeményeket írt, fordított szerb népdalokat, fordított azonkívül Platóból, Plutarchosból, Horatiusból. Adott ki egyházi beszédeket és imakönyveket. Magas főpapi alak volt; hangja megnyerő, zengzetes. Niklán, a Berzsenyi siremlék­ünnepélyen érte az a szép kitüntetés, hogy az ünnep katholikus szónoka, a nagyprépost, az Ország Papjának nevezte. A sütőutcai új épületbe áttelepült gimnáziumnak tovább­fejlesztésében gondviselésszerű szerep jutott Hunfalvy Pálnak, Hunfalvy Pál

Next

/
Thumbnails
Contents