Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

II. FEJEZET. Iskolaépületeink

II FEJEZET Iskolaépületeink Főgimnáziumunknak ez évszázad alatt három hajléka volt. Ott keletkezett a Deák-téren, a templom mellé épített paplakban ; majd onnan kinőve, a sütőutcai háromemeletes épületben műkö­dött, végre itt talált állandó otthont a Vilma királynő-úton épült díszes palotában. Az iskolázás kezdete, mint látható, az volt egyházunkban, hogy a hét folyama alatt elég szabad idővel rendelkező orgo­nistára bízták a gyülekezethez tartozó kis gyermekek tanítását. Miután 1811-ben a templomot felavatták, azt az ötablakos földszinti nagytermet, amelyet imateremnek használtak, osztály­teremmé alakították át. Schedius erélyes buzgósága a templom elkészülte után mindinkább az iskolára irányította a közérdeklő­dést. A szülők örömmel látták, hogy az iskola élén oly lelkes, a nevelés kérdésével oly buzgón foglalkozó férfiak állanak, mint a nagytudású Schedius iskolafelügyelő és Hoff man Péter, a fáradhatatlan rektor. Az osztállyá átalakított imaterem már nem volt alkalmas az iskola számára, úgyhogy a második osztályt magánhelyiségben kellett elhelyezni. A szülők látva, hogy gyerme­keik érdekéről van szó, hozzáfogtak újból az építkezéshez. Ámbár a templomépítésből kifolyólag 90,000 frt adósságuk volt, együttes kötelezettséggel 40,000 forintot vettek fel kölcsönül bankócédu­lákban (= 8000 frt) és ezenkívül is bőven adakoztak, pedig a gyülekezet lélekszáma csak 1600 körül volt. 1 A vidéki evan­gélikus családok, de a pesti nemevangélikusok is méltánylással viseltettek az ifjú gyülekezet iránt és minthogy tagjai minden téren tisztességesen állták meg helyüket, a pesti polgárság rokon­szenvvel kisérte törekvéseiket. Hogy ekkor mit építettek, az Doleschall müvéből (45. I.) így foglalható össze: a lelkészlak és a katonai pékműhely között egyemeletes épületszárnyat terveztek, melynek földszintjét boltoknak, emeleti részét pedig lakásoknak szánták és a már meglevő udvari szárnyhoz építendő újabb udvari szárnyban akarták elhelyezni az iskolákat. Mikor már hozzáfogtak az építéshez, akkor értesültek arról, hogy a városi tanács az üzletek nyitását nem engedélyezi, minthogy a telek nem 1 Ma a lélekszám 40,000 körül van és a gvülekezet nem képes sem új templomokat építeni, sem telket szerezni, egyháztagjainknak a veszteti háború okozta elszegényedése folytán. 35* A három iskolaépület A deáktéri iskola

Next

/
Thumbnails
Contents