Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.
XI. FEJEZET. MELLÉKLETEK
252' világszemléletébe és értékelésébe és eleven erőkké válnak, mert eszményekbe szövődtek bele. Nincsen sírja annak, ki élő gondolatokká változott. Erről beszéljen a Böhm-társaság babérága is, melyet néma vallomásul, szimbolikus bizonyságtevésül teszek le e sírra!" 18b. Zivuska Jenő főgimnáziumi tanár beszédének részlete. (A 208. laphoz.) Végül idézzük az emléktábla leleplezése alkalmával Zivuska Jenő főgimnáziumi tanár beszédének részletét: „A mi ünnepeltünk, aki Besztercebánya egyik szerény házából indult az életnek, nagy elméjével éppen az egyetemes műveltség és a filozofikus gondolkodás közt való kapcsolatot látta meg. Böhm Károly, mint kimagasló kortársa Trefort, közoktatásügyi miniszter, nemzeti műveltségünk hiányát, sőt közéletünk és magánerkölcseink számos bajait és ferdeségeit abból magyarázta, hogy nincs emelkedett virágnézetet teremtő filozófiánk. Hiányzik a királyi gondolat, mely befelé minden egyest szigorú önbírálatra indít, kifelé minden emberi érték igaz megbecsülésére kötelez. Sőt látta, hogy e gondolat nélkül és pusztán az érdekharcokba merült magyar társadalom nem teljesítheti az emberiséggel szemben köteles feladatát sem, mert hiszen a tárgyi alkotások köre az érdekek körén kívül és felül esik, emennek kitágulása annak elszűkülését vonja maga után. És az emlékében ünnepelt férfiú szívére ölelte magyar nemzetét. Tanítójává lett a szó legmagasabb értelmében. Hosszú évtizedek hangyaszorgalmával gyűjtött tudományát anyagi áldozatok, anyagi veszteségek árán megjelentetett könyveiben nyilvánosságra hozta, hogy gondolatvilágunkat átalakítva, a bölcselkedés színaranyával megötvözze. Böhm a legmagasabb értéknek, noha elismerte a haszon és az élv jogszerűségét is a maguk helyén, az intelligenciát jelölte meg. Nemes egyedül csak az intelligencia, mondja örökbecsű értékelméletében. S nem talált-e ezzel a célpont kellős közepébe, nem mutatott-e rá a mi sajátos viszonyaink közt a nemzetnevelés leghelyesebb útjára? Mert mi mindent meg nem gyógyít a megértés, a szenvedélyek viharán átcsillámló, a nemes, mivel tiszta és elfogulatlan, értelem ? Nemzeti szerencsétlenségeinknek önmagunkban rejlő két forrását: a hiúságot és az olthatatlan hatalomszomjat elapasztani csak egy magasabb, finomabb művelési fok napja lesz képes. E világosság élesztgetésében áll Böhm Károly elévülhetetlen, történelmi jelentőségű érdeme. S ha munkásságát ebből a szempontból tekintjük, akkor meg fogjuk találni annak a való élethez fűződő kapcsolatát, hideg dialektikája megelevenül s elvontságai mindig alkalomszerűeknek fognak feltűnni. Nem is merülhet el, hogy Goethével szóljak „az aeonok világába" semmi olyas alkotás, melyet a nemes lélek hevülete sugalt. Más kérdés, hogy fogja-e Böhm befolyásolni a magyar értelmiséget, hogy belátható időben érezhetjük-e majd az ő hatását ? Ö maga kételkedett a sikerben s megvallom, hogy kételyeit jogosultnak találom. Azt hiszem, hogy száz évnek is el kell múlni, mielőtt annyira hat a mi népünkre, fajunkra, mint amennyire például Kant közreműködött a porosz kötelességérzet kialakulásában. Az olyan tanítás megértéséhez, magunkba átéltetéséhez, mint a Böhmé volt, fejlődnünk kell, hozzá kell növekednünk. Mert nagyon mélyen szántott s éppen ezért számos nyár heve sugárzik el, mielőtt kikel a vetés és virágdíszben pompázó fejét a magasba emelheti." 18c. Dr Szigethy Lajos beszéde Ráth Arnold sírja felett. (A 219. laphoz.) Midőn gimnáziumunk és az evangélikus tanárság nevében Ráth Arnoldtól elbúcsúzni készülök, úgy érzem, mintha sziklaalapra épült, egységes stílusban megalkotott hatalmas román-boltozatú templommal állanék szemben, melynek ajtaját a halál bezárta. Ha ezt az ajtót fel akarjuk nyitni, hogy egy kegyeletes pillantást vessünk szeretett és tisztelt kartársunk élete templomába, két kulcsot kell kezünkbe vennünk. Egyikre fel van írva : kötelesség, a másikra: szeretet.
