Geduly Henrik: Nyíregyháza az ezredik évben. Nyíregyháza 1896.
III. A város élete
89 házipénztári hivatal legutóbb végzett nagyobbszabásu munkája az 1895-ik évről szóló terjedelmeszárszámadás, melynek főbb adataival már találkoztunk is. Moesz Béla, városi aljegyző, tanácsjegyző. Született Nyíregyházán 1854. január 14-én. Atyja Adolf, most takarékpénztári tisztviselő. Elemi iskoláit Nyíregyházán, a gymnásiumot ugyanitt, továbbá Eperjesen cs Iglón végezte. A jogot Debreczenben hallgatta s itt tette le a jog- és államtudományi államvizsgákat. 2 '/2 évig dr. Meskó László mellett mint ügyvédjelölt működött; majd a kir. törvényszékhez került mint joggyakornok, innen Szabolcsvármegye törvényhatóságához mint közigazgatási-gyakornok. Gráfl József főispán állal tiszteletbeli aljegyzővé neveztetvén ki, két éven át mint árvaszéki előadó működött. 1885-ben Nyíregyháza város községi birájává, majd 1890-ben városi aljegyzővé választatott s mint ilyen működik ma is. Tartalékos honvédhadnagy. Tevékenységének súlypontja a tanácsülések jegyzőkönyvének vezetése, az egyes, hozzáutalt ügyek előadása a tanácsnál és a képviseletnél. Az elmúlt évben különben 52 közigazgatási tanácsülésen működölt közre, mint ezek jegyzője; tevékeny része volt továbbá a 12 rendes és 13 rendkívüli képviseleti gyűlés ügyeinek elintézésében is. Sexty Gyula, tanügyi tanácsos. Született Nyíregyházán 1813. október 14 -én. Atyja József mérnök, a Gömörmegyéből származó Sexty-családnak nestora. Elemi iskoláit Nyíregyházán, a gymnásiumot Miskolczon, a jogot Eperjesen végezte, hol letévén vizsgáit, Budapesten ügyvédi oklevelet nyert. 10 évig működött mint gyakorló ügyvéd, majd 1884-ben a városhoz tanácsossá választatván ínég, ezóta itt érvényesiti képességeit. Társadalmi és halósági életűnknek egyaránt kedvelt tagja. A folyó ezredévben Vlassich Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter külön elismerő oklevélben fejezte ki Sextynek a kormány igaz megelégedését ÍJ köznevelésügy terén kifejtett buzgólkodásáért. Mint legidősb tanácsnok, ő van hivatva a városi képviseleti közgyűlésen a polgármester akadályoztatása esetén az elnöki tiszt betöltésére.