Gajdács Pál: Tót-Komlós története. Gyoma 1896.

XIV. FEJEZET. Az 1896-ik év, mint örömév Tót-Komlóson

— 410 — kern felette igen jó. Az Ur Istenben helyheztetem reménységemet, hogy hirdessem minden cselekedetit. (73 Zsolt. 28. v.) A mit Dávid Istentpi vett jókért szivbői mondott, azt a komlósiak irják szivök emlékkövére. Midőn a szónok ezen első részben Isten iránti hálára figyelmeztette a híveket, utalt elébb azon isteni kegyelemre, mely ezen község felett nyilvánult. Jelezte az anyagi és szellemi előmenetelt s lelkiismeret szabadságát. S bár 150 év leforgása alatt e községet sok csapás érte (háború, tűzvész, cholera, éhség), mégis az isteni jóság megtartotta a községet, sőt számban annyira növekedett, hogy két rajt is bocsátott ki magából, megvetvén alapját Alberti és Tót-Bánhegyes községének. De — folytatja a szónok — elődeitek nemcsak vagyoni gyarapodásra gondoltak, a lelkiekről sem feledkezének meg. Azonnal templomot, iskolát épitének, hogy Krisztus evangeliomának szövétneke világoljon utaikon. Erezték, hogy az ember Krisztus nélkül sötétben bolyongó vándor, hajó iránytű nélkül, bányász, kinek mécse kialudt, ház, melynek gazdája, árva, kinek ápolója, katona, kinek vezére nincsen. 8 ez arra ösztönözte az utódokat, hogy nyomdokaikon járva, ők is szeressék Krisztus egyházát. Mint az elődöket, őket is megáldá az Ur vagyoni jóléttel, lelkiismereti szabadsággal, boldog családi élettel, szent igéjével, mely tanit, vigasztal, szentségekkel, melyek megszentelnek. Bizony a hálás sziv emlékkövének legszebb felirata: „Alcljad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményeiről. " Ámde Dávid épen az isteni szeretet nyilvánulásait látva, örömmel mondja: „Az Ur Istenben helyhez-