Gajdács Pál: Tót-Komlós története. Gyoma 1896.

VII. FEJEZET. Egyházak

— 136 egyike volt a tót-komlósi ev. egyház legbuzgóbb papjainak, mely buzgóságban egész halála napjáig nem lankadt el, minek bizonysága az is, hogy midőn 1873-ik év Advent 3-ik vasárnapján lelkészi hivatalát letette s az egyháztól, mint annak lelkipásztora bucsut vett, ezzel nem szüiit meg az egyház élő tagjának lenni. Annak, hogy ő élőtagja maradt ezután is egyházának, melyet 29 éven át mint lelkipásztor liiven gondozott, fényes tanúbizonysága az időről-időre névtelenül részint az egyház, részint a szegények számára nyújtott kegyadományai és hogy mint presbyter az egyház tanácsaiban élénk részt vett s hosszú éveken át az egyházi élet terén szerzett tapasztalatait s azokon alapult tanácsait az egyház javára mindenkor szivesen értékesítette. A mily buzgó pap, éppen olyan lelkes hazafi is vala s midőn 1848-ban a szabadságharcz kiütött, ő is a tót-komlósi őrsereggel Ecskára és Lukácsfalvára ment, honnan azonban hat hét múlva a többiekkel együtt szerencsésen visszatért. De szabadságharczi szereplésének volt egy szomorú epizódja is. Ugyanis ő a szószékről is lelkes, hazafias beszédekben hirdette a szabadságot, buzdította hiveit. Ezen beszédei közül az egyiket kinyomatta s ez sok keserű órát szerzett neki. Feljelentés folytán ugyanis kiadatott ellene az elfogatási parancs s igy neki menekülnie kellett. Néhány heti bujdosás után azonban önként jelentkezett Gyulán s ott azután fogságba is került, honnan azonban híveinek sok ide-oda utánjárása, könyörgése s folyamodása után kiszabadult s még 25 esztendeig gondozta hiveit. Az ő és hivatal társának, Csermák Jánosnak lelkészi ténykedése alatt az egyházban több üdvös intézkedés történt, ugyanis az iskolák szaporittattak, az