Ágostai hitvallású evangélikusok egyetemes névtára 1891. (Budapest, 1891)
Fő-, közép-, polgári iskolák és árvaházak - IV. Tiszai kerületben 10
IV. Tiszai kerületben. 1. Eperjesi kerületi collegium. Alig van hazai tanintézeteink közt valamelyiknek viszontagságosabb múltja mint ennek, a mint azt érdekesen leirja Vandrák András „Az eperjesi ev. collegium múltjának és jelen állapotjának vázlatos rajza" czímű munkájában. Eperjesen már 1534-ben létezett evang. gymnasium. mely mindinkább felvirágozni kezdett. 1660-ban oly nagy volt a tanulók száma, hogy az iskolai épületbe alig fért. Ez vitte rá a felső magyarországi ev. rendeket arra, hogy Bayer János tanár felhívására elhatározták Eperjesen egy főbj) iskolának felállítását „Collegium statuum evangelicorum" czím alatt, a mi meg is történt, részint hazai gyűjtésből, részint külföldi segélyből. A hazában könyöradományok útján 30, a külföldön 20 ezer frt gyűlt össze. Azonkívül az egyes pártfogók is gazdagon adományoztak, úgy hogy az építőbizottság rövid idő alatt csaknem 100,000 frtnyi tőkével rendelkezett. Az 1665. évben építtetni kezdett collegium ünnepélyesen megnyittatott 1667. évi október 18-án tiz osztálylyal s ugyanannyi tanárral. Első igazgatója volt a Németországból meghívott dr. Pomarius Sámuel, ki a theologiát és a keleti nyelveket tanította. Igazgatósága alatt az intézet rendkívül felvirágzott. A gyászos emlékű 1673. évben a collegium a templomokkal együtt az evangélikusoktól erőszakosan elvétetett s a jezsuitáknak átadatott. 1684-ben ismét az evangélikusok birtokába került, de már 1688-ban újólag a jezsuitáké lett. A Rákóczy-forradalom alatt az evangélikusoknak visszaadatván Rezik János igazgatósága alatt uj virágzásnak indult, de már 1711-ben az evangélikusok ismét elvesztették, míg végre II. József uralkodása alatt, 1785-ben sikerült azt, a mit magok építettek volt, •6000 forinton örök áron megvásárolniok. A mi azótai nevezetesebb eseményeit illeti, azok következők : 1815-ben felállíttatott a jogi tanszék; 1851—1855-ig a Thun-féle Entwurf következtében sok zaklatásnak volt kitéve. 1852-ben hozzákapcsoltatott a kerületi theologiai intézet, és 1873-ban a tanítóképezde; 1878-ban pedig az egy ideig szünetelt jogi tanszék újra felállíttatott, úgy hogy a collegium most négy intézetet foglal magában : a theologiai intézetet, a jogi akadémiát, a főgymnasiumot és a tanítóképezdét. 1867. évben a monumen-