Groó Gyula: A Szentírás - Evangélikus vallástanítási tankönyv középiskolák VII. osztálya számára (Győr, 1945)

II. A szentírásbeli kinyilatkoztatás története - A) Isten ígéretének útja a választott nép történetében

II. A szentírásbeli kinyilatkoztatás története. A) Isten ígéretének útja a választott nép történetében, a) A választott nép elhívása. 8. §. Teremtés, bűnbeesés, az első ígéret. Olv. I. Mózes 1—3; Zsidók 11, ,3; Róma 3, 10—23; 5, 6—23. A szentírás első lapjain Isten kijelenti mindazt, amit a világ és az ember eredetéről tudnunk kell. 1. A világot és benne az embert Isten teremtette. Minden amivan, azért van, mert Isten akarta, hogy legyen. Az embert pedig azért teremtette, hogy veié éljen és az Ö tulajdona legyen. A teremtés művét igéjével, Szentlelke által végezte (János 1—3). Az a világ és az az ember, amelyről Mózes I. könyvének 1—2. fejezete szól, ma már ismeretlen előttünk és számunkra hozzáférhetetlen. Csak annyit tudunk róla, amennyit a .szentírás szűkszavúan közöl. Azonfelül azonban még csak el sem tudjuk képzelni, hogy milyen lehetett az ember és a világ élete Isten közösségében. Csak azt tudjuk, hogy a mostani világ és a mi életünk egészen más, mert közbejött a bűn. 2. Az ember, az ördög csábítására fellázadt Teremtője ellen. Ez a lázadás a bűn. Arról, hogy mindez hogyan volt lehetséges, vagy Isten miért, engedte ezt meg, a szentírás mit sem mond. Csak a tényeket közli, melyeket, el kell fogadnunk, hinnünk kell. A bűnt Isten büntetése követi. „Átkozott legyen a föld te miattad“ ... A büntetés óta a föld szüntelen küzdelem szín­helye s az ember azóta-véres-verejtékes harcban áll a természet ellenséges erőivel. így lesz az Istentől elszakadt ember élete állandó szenvedés, melynek végén ott áll a testi és az örök halál. Ember és világ ezidőtől kezdve Isten nélkül, sőt Isten ellenére éli életét. 3. Ebbé a sötét éjszakába Isten reménysugarat bocsát (I. Mózes 3, 15.) Megígéri, hogy Szabadítót küld, aki asszonytól születik majd, legyőzi a kísértőt s helyreállítja a világ közössé­gét Istennel. Ez az u. n. első evangélium, ígéret, a megváltás első ígérete, amelyet később gyakran ismétel és bővebben is kifejt

Next

/
Thumbnails
Contents