Tolnai Pál - Elefánty Sándor: Hogyan tanítsuk a bibliai történeteket az evang. népiskola III.-IV. osztályában (Nyíregyháza, 1932)
A bibliai történetek tanításáról általában
10 gyermekeit. — Igen, a jó Isten! — szólal meg egy csillogó szemfi fiúcska. Igazad van, fiam. Isten a mi legerősebb várunk, aki véd bennünket minden nyomorúságban. Ó hozzá kellett volna a régieknek is folyamodniok. De csak egyetlen igaz ember élt abban az időben a világon: Noé. Az Istenfélő Noé igy gondolkozott: Ismét megszabadított engem az Ur. S ha ó velem van, nincsen semmi okom a félelemre. Legyen áldott az ó szent neve! És buzgón imádkozott az áldozati oltár mellett, melynek kékes füstje szállt egyenesen fel a magasba. Ez volt a jele annak, hogy Isten szívesen fogadja az áldozatot. S az előbb még sötét felhőkkel borított égbolt kiderült és mosolyoqva sütött a nap a távolba siető felhők mögül. Békesség, nyugalom szállott a háborgó Földre. Azt hinné az ember, hogy a bajok elmúltával békesség költözött az emberek szivébe is. Dehogy!... Gyűlölködtek, veszekedtek s az erősebb marta a gyengébbet. Nem jutott eszükbe, hogy Istent megszomoritják hitetlenségükkel, embertelen raagavl- seletükkel. Az istenfélő Noénak sem tetszett az emberek rosszasága s mint az Ur követe, sokszor figyelmeztette őket bűnös cselekedeteikre. — Üzent az Ur megint! — szólt Noé egy alkalommal a megszeppent sokasághoz. Istennek hatalmát mutatja a földrengés, a tűzhányó hegyek torkából szétfolyó tűzeső, a levegőt megrázkódtató szörnyű zivatar. Térjetek meg s közeledjetek az Úrhoz, mig nem késő, mert e bűnös világ nem sokára megismeri az Urnák haragját!... — Ne hallgassatok rá! — kiáltottak a leggonoszabbak. Ez akar bíró lenni mifelettünk?... Mennyire fájhatott Noénak, amidőn szemtől-szembe kellett hallania, hogy az ö jó szándékát félre magyarázzákl... De mit is tehetett volna mást, minthogy imádkozott a megtévedt emberekért? A jó Isten meghallgatta fohászát. — Nem vesztem el őket, ha megjavulnak! — hangzott az égi szózat. Százhúsz esztendőt adok nekik a megtérésre. Isten beváltotta ígéretét. S egy időre még kegyelmet adott a bűnös világnak. De az emberek nemhogy megjavultak volna, hanem inkább naprói-napra gonoszabbak lettek. „Megbánta azért az Ur, hogy az embert teremtette“. S elhatározta, hogy özönvízzel fogja elpusztítani a világot. Az ártatlan Noé azonban kedves volt az Isten előtt, azért meg akarta őt menteni családjával együtt. Az Ur parancsára Noé hozzáfogott a bárkaépitéshez s annak fenekét és oldalait kivül-belül beöntötte szurokkal, hogy a viz sehol bele ne folyhasson. Meglátták az emberek, hogy Noé milyen serényen dolgozik fiaival együtt. — Vájjon mit akarhat ez a Noé azzal a furcsa házzal? — tudakozták egymástól az emberek. És körülvette naponként az
