Tolnai Pál - Elefánty Sándor: Hogyan tanítsuk a bibliai történeteket az evang. népiskola III.-IV. osztályában (Nyíregyháza, 1932)

B. évi anyag - Újszövetségi történetek

Az irgalmatlan szolgáról. Előkészítés: Mit szólnátok hozzá, gyerekek, ha valaki a paj­tásaitok közül az utcán elkezdene csúfolni titeket és a nyelvét öltögetné rátok ? — Haragudnék érte. — Úgy tennék, mintha nem is hallanám és mennék tovább hazafelé. — Tegyük fel, gyerekek, hogy nem haragudnátok mag csufolódó pajtástokra, hanem később elkezdenétek vele szépen játszani, sőt még az ozsonnára kapott almát is megosztanátok vele. Mit csinálnátok, ha ez a pajtástok holnap újra elkezdene csúfolni titeket? Tud­nátok-e újra mogbocsátani és eljátszani vele ? — Én igen. — Én nem. — Mikor nehezebb megbocsátani, ha csak egyszer csúfolt titeket valaki, vagy ha másodszor is megteszi ezt? — Másodszor már nehezebb. — Hátha holnapután az a pajtásotok maga mellé gyűjtene egy csomó gyereket és együtt csúfolnának utcahosszatt, volna-e valaki közietek, aki még akkor is könnyen meg tudna bocsátani és egy cseppet sem lenne mérges érte ? Ugy-e, már alig akadna olyan ? Hát még milyen nehéz lenne a negyedik, ötödik, hatodik, sőt hetedik napon megtenni azt, hogy ne haragudjunk a csúfolódásért. Mit gondoltok, Jézus kivánná-e azt tőlünk, hogy még heiedszer se haragudjunk arra, aki nemcsak kicsúfol bennünket, hanem még a többi gyerekeket is arra biztatja, hogy gúnyolódjanak rajtunk? — Látiálok. ezt nem tudta megmondani Jézusnak egyik tanítványa se, Péter sem. Azt kérdezte Jézustól, hogy kötelességünk-e hétszer megbocsá­tani annak, aki vétkezik ellenünk. Jézus azt felelte, hogy meg kell bocsátani nemcsak hétszer, hanem hetvenhétszer is. Azt akarta ezzel mondani, hogy mindig meg kell bocsátani. Péter el­csodálkozott ezen. Talán még a fejét is megcsóválta. Miért? Azt gondolta, hogy ezt nem lehet megtenni. — Úgy van. Meg azt sem értette, hogy hogyan kívánhatja a jó Isten az emberek­től, hogy annyiszor megbocsássanak annak, aki rosszul bá­nik velük. Célkitűzés: Mikor Jézus látta, hogy Péter mennyire nem érti a dolgot, megmagyarázta neki. De mit gondoltok, hogyan? — Példázatot mondott. — Úgy van. — Figyeljetek csak ide, el­mondom, milyen példázattal magyarázta meg Jézus azt, hogy nekünk mindig meg kell bocsátani azoknak, akik vétkeztek ellenünk. A példázat elbeszélése: Volt egyszer egy nagyon gazdag és nagyon hatalmas ki­rály. Akkora volt a gazdagsága, hogy szinte meg se lehetett számolni tömérdek kincsét. Volt néki nagyon sok szolgája is. Ezeknek a szolgáknak kellett vigyázni a király kincseire, ezek­nek kellett kezelni a király sok-sok pénzét, amiből a király vá­rosokat, utakat, öntözőcsatornákat építtetett és ezeknek kellett 270

Next

/
Thumbnails
Contents