Zsilinszky Mihály: Keresztyén hit- és erkölcstan főgymnasiumi és főreáltanodai protestáns ifjúság számára (Budapest, 1891)

Bevezetés - 1. A vallás lényege

tarent et tamquam relegerent, sunt dicti religiosi a relegendo «. Ez ellen — lásd : Lactantius: Institutiones IV. 28. »Vinculo pietatis obstricti Deo et religati sumus«.) és a bibliai és népszerű nyelvszokás egy része is a tudás mellett látszanak szólani, — a minthogy valóban a vallást tanuljuk és tanítjuk ; — de az egyes elem nem teszi még az egészet és puszta emlékezet mellett rideg orthodoxismussá válik a vallás.

Mások ismét, igen természetesen keveselvén a puszta emlékezetet, főképen az értelem s az ész dolgának mondják a vallást. Ezeknek is csak részben van igazságuk. Az észnek világossága szükségeltetik ugyan a vallásnál is, de az értelem kategóriáival nem lehet az egységes vallásos élet dús tartalmát kimeríteni.

Általában ha a vallás csak a tudás dolga volna, akkor a tudás mértéke határozná meg a vallást és az egyház maga nem volna egyéb tudományos iskolánál és ha á gondolkozás és vizsgál ódás volnának a vallás tulajdonképeni műszerei, akkor a gondolkozásból vallásos kielégittetésünknek kellene származnia, pedig a valóban tudmányos férfiú szívesen elismeri, hogy a legfényesebb philosophiai eredmények sem képesek az emberi szellemet vallásos tekintetben kielégíteni.

2. Ha a vallást pusztán a tudás dolgának nem tekinthetjük, annál kevésbé tekinthetjük azt pusztán a cselekvés dolgának, mert a cselekvés, mely nem más mint erkölcsi működés, csak egy kiegészítő része a teljes szellemi életnek. Igaz ugyan, hogy azon nézet mellett, mely szerint a vallás a cselekvés, az erkölcsi akarat elhatározás dolga, még több bizonyiték látszik szólani, mint a mellett, hogy az a tudás dolga, p. o. Ján. 13. 17. és más bibliai helyek (lásd fent), mint szinte a népszerű nyelvszokás, mely szerint a kegyes ember annyi mint jó, igazságos (Síkofío;) s mely szerint »erény és istenesség« egy fogalommá olvadnak össze s igaz ugyan, hogy a vallás és erkölcsiség benső lényegök szerint közel érintkeznek, a mennyiben nincs igaz vallás igaz erkölcsiség nélkül s megfordítva is, nincs igaz erkölcsiség igaz vallásosság nélkül ; még sem lehet a két fogalmat egynek tekinteni. Nem lehet pedig azért, mert az ember egyes fejlődési fokozatain kicsinyben ép úgy mint nagyban, oly nevezetes különbségek mutatkoznak, hogy gyakran míg az egyik tényezőerő hatályosan tűnik fel, a másik meglepően fejletlen ; p. o. a középkornak határtalan durvasága sok esetben párosult mély ájtatossággal; mert létezik tettleg kendőzetlen kegyesség, mely még a valódi erkölcsiség igen csekély mértékével bir és csakugyan van feltűnő erkölcsiség is, mely mégis nélkülözi a vallásos bensoséget. Nem lehet a két fogalmat t. i. az erkölcsiséget és a vallásosságot egynek tekinteni továbbá azért, mert az erkölcsiség bizonyos

1*