Koren Pál: Jézus élete - Az iskola és a család számára (Békéscsaba, 1921)
Jézus szenvedése és halála
102 Egy kis idő múlva már a kapu felé óldalgott volna Péter, ha útját nem állja egy másik cseléd. Íme, aki egyszer az ördög kezébe került, azt az nem egykönnyen bocsájtja el; tartja, mint a horog > a halat, a hurok a madarat. A leány szavára Péter ijedtében már nem tudott hová lenni. Hallotta ugyan Jézustól, hogy a Golgotán egyedül ő fog meghalni a bűnösökért; de ő már a maga akasztőfáját is látja; s e rémületében ismét esküvéssel mondta: Nem ismerem azt az embert. Azt hitte, hogy e tagadással az ügynek nem árt, magának meg használ. Pedig az ügynek ártott, magának meg semmit sem használt — amint a hittagadás nem is használ soha semmit: a világ és az Isten megveti, az ember meg megutálja magát érte. — - Azelőtt esküdözött, hogy kész Jézusért meghalni, most meg szinte megvetőleg csak mint valami „ember“-rő\ beszél róla. Ezután egy óra elteltével következett Péternek harmadik i megkisértetése: Máikusnak egy rokona felismerte benne a Getse- a mánéban vagdalódzó tanítványt és reákiáltott: Láttalak vele a kertben ; jó, hogy ismét, jó, hogy itt látlak; most majd leszámo- lünk! íme egy példája annak, hogy ha az Isten ki is törli köny- u véből bűneinket, de az emberek el nem felejtik, s előbb-utóbb ; szemünkre lobbantják hibáinkat; ha az Isten meg is bocsájtja jl vétkeinket, de az emberek megtorolják rossz cselekedeteinket. Óva- a kodjunk tehát tőlük. E lármára összecsődültek s e szavakkal támadtak Péterre a szolgáké Hogyne volnál közülök való, hiszen a beszéded is elárulja, hogy galileus vagy! T. i. a galileusok némely zsidó szóban az »s« betű helyett »t« betűt mondtak, s ez a tájszólás tette származásukat felismerhetővé. Tehát szegény Péter, ha szótlanul ült, hallgatása által vált gyanússá ; ha pedig beszélt, akkor meg a szava árulta el, hogy Krisztus követője. Nem is keresztyén az, aki midőn a gonoszak társaságába kerül, ott a csufolódók tájszólását beszéli, s szavaiból sehogysem tűnik ki, hogy Jézus tanítványa. Az izgalom annyira fokozódott, hogy már csak az hiányzott, hogy valaki elkiáltsa : Fogjátok, kötözzétek meg 1 E szörnyű helyzetében Péter átkozodni kezdett, talán olykép: Verjen meg az Isten, ha voltam valaha Jézus tanítványa! Itt vesszek, ha ismerem őt! Oh, szerencsétlen, hogy mondhattad ezt! Nem jártál-e vele, nem élvezted-e a szeretetét három éven át? Nem ő nevezett-e téged kitüntetőleg, Sziklának ? Nem ragadott-e ki a tengeren a halál karjaiból ? Erhette-e nagyobb szenvedés Jézust e megtagadásnál ? nem a szivébe döfte-e Péter ezzel a kést ? elképzelhető-e mily nagy volt a mennynek bánata és a pokolnak ujjongása ama percben ? — Hogy mi ne okozzunk ilyen bánatot Jézusnak, ha rossz
